ÁBRÁNDOZÁS

 

 

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,

akár egész Mozart, Rossini, Weber,

vágyodó, vén ütem, borongva lépdel

s titkos varázsa már csak bennem él.

 

 

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,

a trónon Tizenharmadik Lajos,

lankás vidék... az alkony ép megérett,

a domb arany, az ég aranyhabos,

 

 

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,

lábát folyócska mossa álmatag,

körül hatalmas park, húnyó virágok,

s a színes ablakok piroslanak.

 

 

S egy ablakban fönn ép egy dáma lebben,

sötét szem, szőke haj lobog felém...

talán egy másik, régvolt életemben

már láttam egyszer - s most emlékszem én!