szarvasmarha Creative Commons License 2006.06.09 0 0 58

A Fidesz és a KDNP nem vesz részt a Gyurcsány-féle ötpártiban
2006. június 8. 15:28


MNO


A Fidesz nem vesz részt a Gyurcsány Ferenc által a kétharmados törvényekről kezdeményezett ötpárti egyeztetésen; az ellenzéki párt azt javasolja, hogy a parlamentben vitassák meg a kormány javaslatait – közölte Szijjártó Péter szóvivő csütörtökön.

„Megértjük, hogy a szocialisták (...) zárt ajtók mögötti tárgyalásokon akarják szétkenni az embereket sanyargató megszorítások miatti felelősséget, de ebben mi nem leszünk partnerek” – mondta a Fidesz kommunikációs vezetője.

A politikus arra reagált, hogy a kijelölt miniszterelnök a kormányprogram vitájában vasárnap délutánra javasolt ötpárti egyeztetést a közigazgatás, az önkormányzati világ, az államigazgatás átalakításában fontos kétharmados ügyekről.

Szijjártó Péter közölte: demokráciában úgy szokás, hogy a kormány az Országgyűlésnek nyújtja be törvényjavaslatait. A fideszes politikus egyben arra biztatta a szocialistákat: ha elég bátrak, akkor nyújtsák be a törvényjavaslatokat a parlamentnek, ahol mind az öt párt jelen van és a nyilvánosság is biztosított. Ezeket a törvényjavaslatokat meg fogjuk vitatni az Országgyűlésben – tette hozzá.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is jelezte: nem vesz részt a Gyurcsány Ferenc által vasárnapra javasolt egyeztetésen a közigazgatási, illetve az önkormányzati reformhoz szükséges kétharmados törvényekről. Lukács Tamás úgy fogalmazott: „Vasárnapi munkán nincs az Isten áldása – mondja a magyar közmondás. Ám ettől még elmehetnénk, hiszen ez nem munka, hanem pr-fogás, kommunikációs játék”. A politikus a döntés indoklásaként hozzátette: sem a tárgyalás pontos témájáról nem kaptak tájékoztatást, sem a miniszterelnöki expozéban jelzett témához kapcsolódó előterjesztéseket nem kaptak.

MTI