Angyal
Ma lenne a névnapod. Szeretném mondani, hogy ma van, szeretnék Neked adni valamit, de már nem tudok.
Tizenhét éves voltál akkor, amikor az utolsó leveleidet írtad nekem. Mind megvan. Megkérdezted tőlem, hogy mit szeretnék jobban: ötven évig élni a legnagyszerűbb boldogságban, amit csak el tudok magamnak képzelni vagy nyolcvan évig úgy, hogy nem tudom előre, milyen lesz az életem. Én azt válaszoltam Neked, hogy akár száz évig is habzsolnám a napokat, hogy nem is sejtem, mit hoz a holnap, s inkább legyen hosszabb az életem, semmint előre behatárolható. Nem mondtad azt, hogy bolond vagyok, szinte az utóiratban említetted: Neked az ötven év is éppen elegendő volna.
Éjjel-nappal olvastál. Egy fővárosi könyvtár kevés lett volna ahhoz, hogy az érdeklődésedet kielégítse. Hátad már fiatalon meghajlott a sok görnyedéstől, de ha beszéltél (halkan mindig), az olyan volt, mint egy szerényen meghúzódó zöld mező a hegyek mögött. Utolsó leveledben azt írtad nekem, hogyha kómába esnél, inkább nem szeretnél felébredni, ne fájjon a szüleidnek az, ami történhetett. A kezemben már izzott szinte a toll, mikor válaszolni szerettem volna: az életért igenis küzdeni kell, mégha nem is épülünk fel teljesen, akkor is.
Nem emlékszem, ki mondta, hogy elütött egy autó. A budai Skálánál leléptél a járdáról és egy kanyarodó kocsi elütött. Kómába kerültél és élet-halál között lebegtél két napig, majd meghaltál. Napokig előttem volt a leveled, nem tudtam hozzányúlni. Egy lány, aki azt akarta, ne ébredjen fel, ha kómába kerül és így is történt. Biztos vagyok benne, hogy beszéltél valakivel Fenn, aki észrevette Benned a kincset. Mert tényleg nem voltál idevaló, kihasználtak, megaláztak azok, akik látták, nem véded meg magad, ha támadnak, csak odébb lépsz, s ha mész, elköszönsz.
Akárki akármilyen módszerekkel elmagyarázhatja, hogy lélek nem létezik, mert az emberi agy manipulációjával bármi elérhető, - annak nem hiszek. De érzem, hogy Neked máshol feladatod volt, és sosem gondolok arra, hogy valójában akármelyik nap elérhetlek, ha belépek a temetőbe, ahol alszol, megpihensz. Látszólag. Nem tudom és soha nem is fogom elhinni, hogy egy Tiszta Lélek meghalhat. Itt voltál velünk, éppen annyit, hogy megmutasd, milyen az, akinek nincs folt a belső világán és aki mosolyogni tud az emberekre. Vigyázott Rád az angyalod, ő óvott téged, s nem akarta, hogy köztünk piszkossá válj Te is, de megengedte – hiszen angyal volt –, hogy azért eljöhess közénk és adj nekünk valamit. Angyal lettél.
Szeretnék Neked adni valamit, hogy tudd, gondolok Rád, és amit Tőled kaptam, azt őrzöm tovább, amíg csak élek. Én sosem leszek angyal, de elmesélem mindenkinek, hogy ismertem egyet... /régi évek januárja/ |