Előbb írtam az előzőt, minthogy ezt olvastam volna...

De hol van az önfeláldozás, a megértés, a türelem határa? Meddig várható el egy embertől, hogy effektíve önmagáról és igényeiről lemondva a másikat "szolgálja"? S meddig lehet ezt elviselni anélkül, hogy ne hülyülj bele?