garfonya Creative Commons License 2006.05.30 0 0 1709

Egy kis adalék ehhez:

 

A kihívás

Utassal vezetni kihívás, éppúgy mint utasnak lenni.

Ritkán voltam abban a helyzetben, hogy motoron utasként utazhattam a hátsó ülésen, és azt kell, hogy mondjam elég félelmetes érzés volt, hogy gyakorlatilag semmi sem múlik rajtam. nincs nálam fék, vagy kormány, váratlan gyorsulásoknak és fékezéseknek vagyok kitéve. Előre csak akkor látok, ha kihajolok és abszolút ki vagyok szolgáltatva a vezető ügyességének ezen a kelleténél legalább eggyel több szabadságfokú alattam imbolygó szerkezeten, miközben az előttem ülő a fizikai lehetőségek határait teszteli. "Hej, lehetne lassabban egy kicsit!?"

Voltam viszont sokszor olyan helyzetben, hogy utast vittem. Volt aki nagy örömében, hogy felülhet mögém helyből nekirugaszkodott és azzal a mozdulattal akart felpattanni hátra, amit a cirkuszban látni amikor lovakra ugrálnak fel-le galoppozás közben. Akkorát rántott rajtam, hogy majdnem ráestem a 300 kilós motorral együtt. Tamás mondta egyszer, hogy mögötte már ült valaki úgy, hogy olyan érzése volt, mintha zongorát szállított volna a hátsó ülésen.

     

Utassal vezetni kihívás, éppúgy mint utasnak lenni. Összeszedtem tehát néhány jó tanácsot, amit kezdő motorosként én is szívesen meghallgattam volna.

 Felkészülés

Az utasunkat a legrövidebb próbaútra is érdemes úgy felöltöztetni, hogy egy esetleges bukás a legkevesebb kárt okozza benne. A bukósisak, a kesztyű és a csizma, vagy magasszárú cipő mellett legyen rajta olyan ruha, amely megvédi a forgó alkatrészeit egy viharos földetérés esetén a nagyobb ütéstől és a bőrét a horzsolástól. Hosszabb útra csak úgy vigyük el, ha rendesen fel van szerelve motoros ruhával, vesevédővel és van valami nála ami megakadályozza, hogy ronggyá ázzék. Kerülni érdemes a több méteres sálat, a magassarkú cipőt és mindent amin átfúj a szél.

 Mi változik a vezető számára?
Nos sokminden. Kezdem a jó hírrel: <jó hír eleje> A gumik a nagyobb súly miatt jobban tapadnak ha utassal megyünk. <jó hír vége>  Hahaaa, tehát jobban lehet gyorsítani, nagyobbat lehet fékezni és jobban be lehet dőlni a kanyarban - gondolnánk, de sajnos a Newtoni fizika törvényei kegyetlenül keresztülhúzzák számításainkat.

A gyorsulással óvatosan kell bánni. Utassal (főleg utassal plusz a hozzá tartozó csomaggal) mert még könnyebben felágaskodik a motor a hátsó kerekére, akkor is, ha ezt egyáltalán nem kívánjuk.

Fékezésnél kétségtelenül jobb a tapadás, de a nagyobb tömeg miatt ebből keveset tudunk kihasználni. Azért is jó, ha óvatosabban bánunk a fékkel. Az utas számára az erős fékezés a kihagyható élmények közé tartozik. Neked sem hiányzik, hogy a nyakadra csússzon, vagy lefejeljen. A fékutad tehát megnövekszik. A vészfékezést utassal érdemes biztonságos körülmények között egy kicsit gyakorolni elindulás előtt. Ez segít megtanítani az utasnak a helyes kapaszkodást.

A rugók a megnövekedett terhelés miatt jobban összenyomódnak, a lábtartó a talajhoz közelebb kerül, ezért kanyarban utassal könnyebb szikrát húzni az aszfalton. Ennek az utas ritkán szokott örülni. A legtöbb motoron ma már a hátsó rugók merevsége állítható. Keményítsd fel a rugózást, ha utassal mész. Ugyancsak nagyobb a terhelése a hátsó guminak. Jót tesz, ha egy kicsit nagyobb nyomást teszel bele a névlegesnél.

Hegymenetnél a gravitáció is tolja a motort, ezért lefelé menet nehezebb lesz lelassítani és felfelé menet - különösen ha a motor elég erős - még nagyobb az egykerekezés veszélye.

Összességében a motor kevésbé lesz robbanékony, gyakrabban kell sebességet váltanunk a megnövekedett tömeg miatt. A kisebb, 600-800 cm3-es motorok számára sokkal nagyobb a kihívás, ők az előzéseknél és hegymenetben általában érzékeltetik velünk, hogy egy személyre vannak kitalálva.

Nos ha mindezt figyelembe vetted, akkor már csak néhány apróság van hátra. Ha azt akarod, hogy együtt élvezzétek az utazást, vezess úgy, hogy az az utasod számára is ugyanolyan jó legyen, mint neked. Simán váltsd a sebességet, érzéssel gyorsíts és lassíts. Tudj róla, hogy 140 fölött hátul már eldurvulnak a meteroológiai viszonyok és igen nagy lesz a zaj. Kicsit fogd vissza magad a hegyekben és a kanyarokban. Mindez növelni fogja utasod biztonságérzetét.

És időnként kérdezd meg hogy érzi magát ott hátul, hátha tanulsz új dolgokat.

Előzmény: garfonya (1708)