Szóval ott tartottam, hogy sétálok a Fondamenta di Cannaregión, átmentem a Ponte Tre Archin, ami igen ismert velencei motívum, kis hajók hozták az árut a boltokba, néhány srác kétkerekű targoncákon szállította aztán a cuccot tovább a rendeltetési helyére. A targoncások között egyébként az olaszok mellett szép számmal akadt indiai, bangladeshi, thai és egyéb ázsiai náció is. Néhány boltba be is néztem, nagyon érdekes volt tényleg ez az ébredező Velence. Kerestem az átjárót ( ez „velenceiül” sottoportego, vagyis boltíves átjáró ) a régi zsidó negyedhez, ami olaszul ghetto, „velenceiül” meg csak gheto, egy t-vel. Végül megkérdeztem egy hentesfiút, de ezt pont meghallotta egy arra járó 12-13 éves forma kislány és felajánlotta, hogy elkísér, hiszen úgyis pont oda megy egy osztálytársához, akivel együtt mentek aztán suliba. A rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk, megtudtam tőle, hogy Velencében „nehéz élni, mert hiába van pénzed, csak a vaporettókat használhatod, ha közlekedni akarsz a városban, ott pedig meg kell küzdeni a turistaáradattal”, valamint elmondta még, hogy mindig arról álmodik, hogy ha nagy lesz, majd elköltözik a szárazföldre, de aztán rájön, hogy Velence annyira szép, hogy nem lehet elhagyni. Megérkeztünk a Ghetóba, érzékeny búcsút vettünk egymástól, de előtte még lefényképeztem, amibe ő bele is pirult. A Gheto szerintemVelence egyik legszebb és legnyugisabb része, szép kis terekkel és rengeteg sikátorral. Útközben találkoztam egy perzsa macskával is, akit megpróbáltam lefényképezni, de nem nagyon hagyta, illetve mindig csak annyit ment pont arrébb, hogy ne sikerüljön a fotó. Végül úgy érkeztem meg a Campo di Gheto Nuovóra, hogy a macskát üldöztem, a téren senki más nem volt, csak 4 carabinieri ( rendőr ) egy üvegkalickában, akik jót röhögtek a próbálkozásaimon. A macska végül szépen besétált egy résnyire nyitott ajtón, amit valaki be is csukott gyorsan utána, nyilván itt lakott a cica. A tér nagyon szép volt, mint azt vártam is, közben lassan kezdtek már szállingózni az emberkék, még csináltam egy képet egy rakás galambbal a hátam mögött aztán mentem tovább. Egy kb. 2 órás séta következett, amely során bejártam szinte egész Cannaregiót, baromi jó hangulata volt. Csatornák, házak, sikátorok, templomok stb. Egy öreg megkérdezte honnan jöttem, majd kicsit el is beszélgettünk, aztán elváltak útjaink, fényképezésre nem tudtam rávenni, mert azt mondta ő már túl öreg, kérjek meg valaki mást, akinek nem remeg a keze. Elsétáltam a Rialtóig, igazából megérzés alapján, mert bár volt nálam egy vékony, régi Polyglott utikönyv, de azon csak minden negyedik sikátor és minden harmadik híd volt jelölve, ennek ellenére nagy segítségemre volt végig az út során, mert sokat írt a műemlékekről és a főbb csapásirányokat azért be lehetett lőni a segítségével. A rialtónál még viszonylag kevesen voltak ekkor nyitottak az üzletek, igazán szép innen a kilátás a Canal Grandéra. Itt elidőztem egy darabig, aztán felmentem egészen a Szent Márk térig, ahogy közeledtem egyre több lett a turista és egyre nagyobb a zaj. Valaki írta, hogy nem lehet eltévedni Velencében, mert mindig ki van táblázva, hogy merre van a vasútállomás, a rialto vagy a szent Márk tér. Ez részben igaz, mert tényleg vannak táblák, de nagyon kell figyelni, folyamatosan követni kell őket, mert ha egyet nem veszel észre, akkor már rögtön rossz irányba fordulhatsz. Másrészt vannak olyan kevésbé frekventáltabb részek, ahol bizony no tábla. A Szent Márk térről most nem fogom leírni, hogy melyik oldalon mi látható és hogy néz ki, ezt már millióan leírták. A bazilikáról annyit, hogy nekem enyhe csalódás volt kívülről, kicsit ütött-kopott, ráférne egy kis felújítás. Persze sokat ront az összhangon a sok turista is, aki már reggel ott rözsög, közülük ugye egy voltam én is. Itt elkészült a kötelező „én és a látnivaló” típusú fotó, hála egy igen szolgálatkész japán lánynak, cserébe ő is kezembe adta cirka 1 millió forintos Nikon digitális csúcsmodelljét, hogy akkor most én is egyet róluk. Ez nem igazán ment nekem, erre odajött, mindent beállított szépen, aztán mondta, gondolom: na most már csak a gombot kell megnyomni, te hülye gyerek:) Meg is nyomtam szépen, mármint a gombot. A japán turistákról, melyek egy külön állatfajt képeznek, később még írok majd. Egyébként én szeretem őket, na de majd később. Van a téren néhány kávézó zsíros amerikai turistáknak és palimadaraknak. Egyik ezek közül a Caffé Florian, ahol egy kávé 8-10 eurót kóstál. Az árlap persze úgy van elhelyezve, hogy csak akkor lásd lehetőleg mikor már bent ülsz és rendeltél is. De azért sokan nem hagyják ki, lehet én sem hagynám ki, ha lenne annyi zsozsóm, mint egy amerikainak. Eljött az a pillanat, amikor ideje volt indulni az állomásra. Reggel elkövettem azt a hibát, hogy nem vettem meg a jegyet Padovába, így most amikor visszamentem, jó nagy sor állt a pénztáraknál és kb. 20 percembe került mire megvettem a jegyet, vannak automaták is, ott senki sem áll, de nem nagyon bíztam a jegyvásárlás ezen módjában, majd Trevisóban kiderült később, hogy alaptalanul. Az utcakép egyébként, ahogy mentem vissza az állomásra, drámai változást mutatott így 11 óra tájban a reggel 7 óraihoz képest. A Lista di Spagnán lépni sem lehetett most. Mindenütt turistahadak, árusok, üzletek, figyeltem az árakat, hát nem nagyon érdemes venni semmit, de néha persze muszály. Bármilyen gyümölcs kilója 3 eurónál kezdődik. A húsról ne is beszéljünk. Szendvicsek bárban 1,50-4 euro. De 1,5 euróért csak egy tramezzino ( háromszög alakú pici szendvics ) jár, ebből meg kell enni vagy hármat-négyet, hogy egy ideig ne legyél éhes. A jobb ( értsd sonkás, sajtos, gombás, tonhalas, benne paradicsom, saláta, tojáskrém, stb. ) szendvicsek 3 eurótól indulnak. A szendvics neve egyébként olaszul: panino. Ital bárban nagyon kemény, pl. egy 3,3 dl-es gyümölcslé 2,50 euro. Az kb. 700 Ft, szerintem elég súlyos. De legalább finomak. Mielőtt kiértem az állomásra vennem kellett telefonkártyát, irány egy tabaccheria ( trafik ). Itt a srác, mikor mondtam neki, hogy Magyarországra akarok majd telefonálni, ajánlott egy speckó kártyát, amit most én is jó szívvel ajánlok, neve: Europa-Est, zöld színű, rajta a világtérkép sárgával. 5 euro, egy csomót beszéltem vele és mikor hazajöttem még mindig maradt rajta vagy 10 perc. Ilyen PIN kódos betárcsázós típusú, mint pl. itthon az EZ phone card. A normál telefonkártyából van 3 és 5 eurós változat, de ezek igazán helyi hívásokra jók.

Visszatérve tehát az állomásra, megvettem a jegyet, ami 2,50 euro Padováig, felvettem a nagyhátit aztán felszálltam a vonatra és irány Padova. Egy kicsit még beszélnék a vonatról, annak aki nem tudja mi a dörgés az olaszoknál a vasúttal kapcsolatban. Szóval jegyet lehet venni pénztárban vagy automatából. A pénztárnál, ha mondjuk egy Velence – Padova retúrt akarsz, akkor ezt mondod: „Uno per Padova, andata e ritorno”, ha csak oda, akkor „uno per Padova, solo andata”, a kiejtést, most hadd ne mondjam el. Lehet sokkal udvariasabban is kérni, de az olaszok csak ennyit mondanak, na jó, a végére oda lehet tenni: per favore ( legyen szíves ). A jegyet utána érvényesíteni kell az erre rendszeresített sárga kis automatákkal, beledugod simán a jegyet és rányom egy bélyegzőt. Ezek az automaták vannak bent az álomáson is és kint a vágányoknál is, de néha kisebb állomásokon kint nincs! Este 9 óra után csak automatából tudsz jegyet venni. Van rajta angol menü is. Az érvényesítésről jobb nem elfelejtkezni, mert simán megbüntetnek, hiába van meg a jegyed. Ellenőr átlagban minden 2-3-ik vonaton jött az ottlétem alatt. A vonatok kb. mint magyar intecity színvonal, leggázosabbak azok amelyek mindenhol megállnak, ezek zsúfoltak, ezekkel jár be a jónép dolgozni reggel. Arra vigyázni kell, nehogy intercityre ( IC vagy ICI ) szálljatok fel normál jeggyel, mert arra helyjegy kell, mint nálunk. Amire fel lehet szállni: R-regionale ( kb. helyiérdekű vasút), IR – interregionale ( amikor már átmegy másik tartományba is, pl. Velencéből Bolognába ), D – diretto ( normál gyorsvonat ). Én szinte mindig regionaléval mentem.

Padovába az út, ahogy az angolok mondanák „uneventful” volt, leszállás, majd 12 db-os carnet megvásárlása következett, ez 10 euro. Amúgy egy jegy 1 euro Padovában bármilyen közlekedési eszközre, ezt jól megmondtam, mivel nincs más csak busz:) A buszokon felszállás általában első és hátsó ajtón, leszállás a középsőn történik. Jelezni kell mint nálunk. Érdekes még, hogy ha fel akarsz szállni egy megállóban és jön a busz, le kell inteni, kar és mutatóujj előre majd lecsapódik comb mellé, szóval valahogy így. Ha csak állsz ott mint itthon, simán továbbmegy. A jegyet itt is érvényesíteni kell fent a buszon. Szóval szépen elbuszoztam a hangzatos nevű Hotel Edenbe, amely egy egycsillagos műintézmény közel a Piazza del Santóhoz. Egyágyas szoba reggelivel 42 euro. Kétágyast nem tudom most, de nem több 60-nál. A megadott házszám alatt egy ronda elhúzott redőny fogadott, ekkor igen szomorú kép jelent meg előttem várható sorsomról, amint éppen bevackolom magamat a híd alatt este, de aztán kiderült, hogy a neten talált házszám nem az igazi, még jóval lejjebb volt a szálló. A fogadtatás normális, tudtak rólam, némi aggodalom volt bennem, mert nekem nincs dombornyomott kártyám, így nem tudtam előre foglalni, többek között ezért mentem Padovába aludni, mert Velencében minden hotel alapból előre fizetést kért, amit meg is lehet érteni, ott ugyanis a szállásadók vannak előnyben és be akarják magukat előre biztosítani, hogy mindig fullon legyenek. Ezt a szállást telefonon beszéltem le velük. Telefonban amúgy kevésbé voltak szimpatikusak mint élőben. Egy 65 éves fazon volt a recepciós, akivel öt perc után már a magyar gazdasági helyzetet és az olasz választási végeredményt elemeztük, alig engedett fel a szobámba:) A szoba a 28-as, a legfelső szinten, a 3-ikon, lift nincs. Kicsi, de nagyon tiszta, egy ágy, egy szekrény, asztal és szék, éjjeliszekrény és egy igen jó kis fürdőszoba mosdó, bidé, zuhanykabin, törölközőmelegítő, igényes csempe, igényes csaptelepek stb. A fürdőszoba őszintén szólva úgy nézett ki, mintha előző nap fejezték volna be, lehet így is volt, annyira új és tiszta volt minden. Amúgy egy padlásszoba volt végül is, két db tetőablakkal. Hangulatos volt.

Kipakolás, berendezkedés után, bármilyen fáradt voltam is, de elindultam felfedező útra. A szálló nagyon közel van Padova egyik fő attrakciójához, a Szent Antal Bazilikához, így ide indultam. A téren szokás szerint egy csomó árus, ez egy komoly zarándokhely, árulnak mindenféle ereklyéket, a templomudvarban található bolt forgalmát nézve komoly sikerrel teszik mindezt. A templom maga óriási méretű, nem akarok művészettörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni sem most, sem a továbbiakban, három okból sem: nem igazán értek hozzá, nem ez a fő célja ennek a leírásnak, unalmas lenne. Itt van Szent Antal sírja, itt őrzik különböző testrészeit, pl. a nyelvét. Gyönyörű márványdomborművek a falon, kápolnák és egy szenzációs kerengő. Szóval nem rossz, na. De maga Padova amúgy nem egy igazán műemlékváros, engem kicsit Debrecenre emlékeztet, ahol én élek, kb. ugyanakkora is. Nincs egy igazi középkori városmag, mint sok helyen Olaszországban. De azért nem egy rossz hely. A centrum igen élénk, rengeteg egyetemista van Padovában, állítólag magyarok is. Csomó üzlet, miegymás. Állati jó cuccok vannak, még szerencse, hogy nincs velem nő, mert biztos megőrjítene a vásárlási mániájával ezen a helyen. Később én is megbánom, hogy nem veszek pl. cipőt ami qrva jó és nem drágább mint otthon, 60-70 euróért már nagyon jók vannak. De a legatomabb modellek 100-120 euróba kerülnek. A határ persze a csillagos ég, van Gucci is 4-500 euróért… Megejtem első kajálásomat egy Pizzeria Pe Pen nevű helyen, ami a központnak is a kellős közepén van és amit persze már lekádereztem előzőleg, jókat írtak róla és jó is. Tele volt helyiekkel. Egy óriási padlizsános pizza 7 euro + ananászlé 2,50 euro + tiramisú della casa 5 euro + ásványvíz 1,60 euro + a coperto ( teríték ) szörnyűséges intézménye 1,60 euro = 17,70 euro. Hogy sok? Az hát, de ez egy ilyen ország sajnos. Nem a mi pénztárcánkhoz méretezték. A kaja egyébként nagyon jó volt. A pizzát alig bírtam megenni, pedig nagyon éhes voltam. Ekkor olyan fárdtság vett rajtam erőt, hogy kénytelen voltam visszamenni a szállodába és olyat tenni amit soha nem szoktam: nappal aludni. Kb. 3 óra alvás után csak egy nagyon kicsivel éreztem magam kevésbé fáradtnak, viszont igen sokat segített a dolog abban, hogy este majd semmiképpen se tudjak elaludni:) Olyan 7 óra felé elmentem sétálni, megint csak a Szent Antal tér felé és elfogyasztottam életem egyik legjobb fagylaltját eper és cassata di Sicilia ízekben, akit érdekel nézzen utána, mi ez a cassata, érdemes, nagyon jó ám fagyi és hagyományos formátumban is. A fagyi általában 1 euro/gombóc vagyis lapát, mert itt azzal kenik rá a tölcsérre, bár én mindig műanyag tálkából ettem: Olaszul nem tudóknak: „coppa” vagy „coppetta” = tálka, „cono”=tölcsér. És jó sokat adnak ám. Egyébként ez előtt a fagyis előtt mindig álltak helyiek, ez itt csalhatatlan jele annak, hogy jó a hely. Az ellenkezője is igaz: ahol csak turistákat látsz, oda jobb nem beülni. Ezek után visszahúztam a szállodába, dobtam egy fürdést, majd aludtam… volna, ha tudtam volna, aztán nagy nehezen éjjel 2 felé csak sikerült.

Május 14 – 3. nap

Erre a napra teljes egészében Velence volt betervezve és ez így is történt a gyakorlatban is. Mint említettem, a szálláshoz járt reggeli, amely azonban nem a 4-5 csillagosoknál megszokott „azt eszel amit akarsz egy roskadozó asztalról” típusú volt, hanem a szokásos „olasz” reggeli. Aki ismeri tudja, hogy ettől egy magyar 1 órán belül a falnak is megy. Ugyanis áll egy briósból vagy croissantból + egy kávéból vagy cappuccinóból. Így aztán azt az előre eltervezett cselt vetettem be, hogy fent a szobába megettem a „magyar” reggelit, vagyis otthonról hozott májkrém, paprika, paradicsom, ásványvíz és aztán lent megettem hozzá a croissantot desszertnek. Ez így tökéletes volt. Egyébként májkrémet előzőleg legalább két éve nem ettem már, furcsa is volt. Lehet eretnekség ez Olaszországban, kicsit én is megvetettem magamat közben, de hát a szükség nagy úr. A gatyám is ráment volna erre a kis útra, ha minden kajálást bárban vagy étteremben oldok meg. Egyénként még így is marha sokat költöttem. A croissanthoz, amit egyébként az olaszok cornettónak hívnak, tejet kértem. Én hülye, reggel, álmosan elfelejtettem, hogy ők soha nem isszák reggel hidegen, hanem melegen, sőt forrón és cukorral. Így aztán megérkezett hamarosan a felforralt 3 dl tej. Azért nagy nehezen megittam, de nem volt túl kellemes. Nem akartam rögtön első nap púposkodni és kérni egy másik pohár hideget. Egyébként nekik legalább olyan furcsa a hideg tej reggel. Aztán busszal ki az állomásra és irány Velence. Padova-Velence retúr 5 euro.

Velencében nagy tömeg fogad, gyorsan veszek az állomás előtti stégnél egy 72 órás jegyet, amely jó az összes vaporettóra, legalábbis az ACTV járataira, de az Alilaguna járataira, ami egy magántársaság, arra nem. De arra nem is kell. Ez a 72 órás jegy 25 euro, nem kell érvényesíteni és nem tévesztendő össze a Venice carddal ami egy más műfaj és drágább is. 50 euróval fizetek, de elfelejtem eltenni a visszajárót, egy perc múlva eszembe jut, rohanok vissza, a pénztáros srác mosolyog és szó nélkül odanyújtja. Megköszönöm neki, hogy nem vágta zsebre, vigyorog ő is, én is. A vaporettókról sok újat nem tudok írni ahhoz képest amit már sokan sokfelé leírtak. Amikor először mégy végig eggyel a Canal Grandén az bizony nagy élmény. Ráadásul érdekes módon nem voltak túl sokan, ki tudtam állni az elejébe és ott zavartalanul kattintgatni a gépet, jó volt, gyönyörűek a paloták két oldalt a csatornán, Ca’ d’Oro, Ca’ Rezzonico stb. A továbbiakban viszont mindig sokan voltak a vaporettókon, de ez az első menet nagyon jól sikerült. Figyelni kell, mert általában ahol leszállsz és felszállsz az két különböző stég ( pontile ), igaz egymáshoz nagyon közel. A Canal Grandén az 1-es és 82-es jár, meg biztos mások is, de arra most nem emlékszem. De kaphatók kitűnő vaporetto térképek, vagy le lehet tölteni az ACTV oldaláról, asszem www.actv.it, de nem biztos. Amúgy nem túlzottan bonyolult.

Megérkeztem a Galleria dell’Accademiához amely egy grandiózus képtár, a 14-18 század közötti velencei festészet követhető nyomon itt 24 teremben. Hamar érkeztem és ez nagy kincs errefelé, én voltam aznap az 57 sz. látogató, rajta van az elektornikus jegyen, így aztán zavartalanul szemlélődhettem, persze mivel én igen lassan haladtam, később egyre többen lettek körülöttem, de nem zavaróan sokan, mint mondjuk másnap a Dózsepalotában. Az egész olyan volt mint valami festményorgia, Tiziano, Tintoretto, Giorgione, Lorenzo Lotto, Cosmé Tura, Bellini, Carpaccio és sokan mások. Ami nekem a legjobban teszett: Giorgione: Az öregasszony, A vihar, Tiziano: Keresztelő Szent János, Tintoretto: Ádám és Éva megkísértése, Lorenzo Lotto: Ifjú arcképe és egy terem amelyet teljesen Carpaccio műveinek szenteltek. Végül vettem egy könyvet itt 8,20 euróért, mert otthon nyugodt körülmények között újra végig akartam nézegetni mindazt amit láttam. Aki rajong a festészetért, annak ez a hely kötelező, az biztos. Én kb. 3 órát töltöttem el itt, de el lehet többet is. Nyitva hétfőn 8.15-14-ig, többi napokon 8.15-19.30-ig. Teljes árú belépő: 6,50 euro. Délben van valami szieszta, mint sajnos mindenhol, ez a turisták idegeire megy mert ilyenkor minden bezár és egyszerűen semmit sem tudsz csinálni, se vásárolni, se múzeumba menni, de még templomba sem, mert 1-től vagy déltől 2-ig, sőt néha 3-ig azok is zárva vannak. Azt tudod tenni, hogy valahova beülsz enni, vagy csak simán leülsz mondjuk a templomlépcsőre és másokkal dumálsz, olvasol. Lehet még ezen kívül ilyenkor sétálgatni is valamelyik nyugisabb városrészben.

Olyan fél egykor ettem egy melegszendvicset egy bárban közel az Accademiához. Sonkás-sajtos-rucolás. Igazán finom volt 3 euróért. Rá pedig az otthonról hozott ásványvizet ittam az utcán, mivel most nem volt kedvem 6-700 Ft-ot fizetni 3 dl akármiért. De nem készültem fel arra, amit fentebb írtam, vagyis, hogy minden zárva. Persze tudtam, hogy így van, csak reggel elfelejtettem. Most mi legyen? Eredetileg a Frari-templomot akartam megnézni, de az valamikor 3 felé nyitott és az idő túl drága annak akinek 2-3 napja van Velencére és nem biztos, hogy 2-3 éven belül vagy egyáltalán bármikor vissza tud térni ide. Hirtelen jött az ötletem, hogy ki kellene menni Buranóra és Muranóra. Sajnos másoknak is volt ilyen ötlete… Átmentem a San Zaccaria templomhoz, ahonnan a vaporettók mennek a Fondamenta Nuovéra, ahonnan aztán az LN jelzésűvel lehet Buranóra menni. Óriási tömeg volt, szerintem meg kellett volna várnom 2-3 vaporettót is mire felférek. És még az első sem volt sehol. Elképesztő volt. Úgy döntöttem gyalog megyek át a Fondameta Nuovéra és ez igen jó ötletnek bizonyult. El is indultam találomra, már jó sokat haladtam, mikor mondom csak megkérdezem már, hogy jó úton járok-e. Erre egy asszony így válaszolt: Velencében fiam mindig jó úton jársz. De ez olaszul sokkal jobban hangzik, szóval: „Scusi, sono sulla strada giusta per le Fondamenta Nuove?” „Guarda che a Venezia sei sempre sulla strada giusta, figliolo.” Hát igen, nagy igazságot fogalmazott meg a signora. De aztán mondta, hogy merre kell menni. Megérkeztem a Campo dei Santi Giovanni e Paolora, ami talán nem kell mondanom, hogy marha jól néz ki, csináltam is fotókat és úgy döntöttem, hogy el kell itt tölteni egy kis időt, ha már így útba esik. Itt ettem egy fagyit, ami nem volt valami jó, nyomába sem jött a padovainak. Aztán bementem a templomba amit a velenceiek csak Zanipolo-nak hívnak. Arról híres, hogy ez volt a dózsék temetkezési helye. 25 dózse nyugszik itt, a dózsék pantheonjának is hívják. Gondolom el tudjátok képzelni, hogy milyen szintű márvány síremlékek vannak itt. Tizianónak, Bellininek is van itt freskója. Csak járkáltam körbe és bámultam. Mivel van belépő is, igaz csak 2,50 euro, alig leledzett bent pár turista, akik itt hűsöltek, pihentek, nézelődtek. Eltöltöttem bent vagy ¾ órát, aztán indultam a Fondamenta Nuovéra, de el is tévedtem szinte azonnal. Megkérdeztem egy csajt aki mondott egy irányt, de totálisan helytelennek bizonyult. Éppen arra jött egy disztingvált öregúr, megkérdeztem tőle is és tökéletesen elmagyarázta, merre kell menni. Látszott, hogy úgy ismeri Velencét, mint a tenyerét, azt mondja: Fiam, mindig meg kell kérdezni, ha nem tudod a járást. Mondom neki: de hát én megkérdeztem és erre küldtek. Azt mondja erre: azt is tudni kell fiam, kitől kérdezed meg. És ezzel befordult egy sikátorba és búcsút intett, többet nem láttam. Volt stílusa az öregnek, az elegáns öltönyében, sétabotjával. Szerintem egy igazi velencei arisztokrata fickó volt. Útmutatása alapján simán megtaláltam pár perc múlva a Fondamenta Nuovét. Éppen indult egy vaporetto Buranóra, az utolsó pillanatban ugrottam fel. Sokan voltak rajta. Az első megálló Murano, nagyon közel van. Átlátni Velencéből a szigetre. De Buranóra az út van vagy fél óra, talán negyven perc is. Előtte megáll Mazzorbón, ami gyakorlatilag már Burano, egy híd köti össze a kettőt. Itt történt egy jópofa eset. Egy angol srác ottfelejtette a napszemüvegét a vaporettón, kiszállt Mazzorbón, mikor észrevette már elindultunk. Az olaszok mutogatták neki, hogy a következő megállónál megkapja, a srác futott a parton egy darabig a hajó mellett. Az olaszok mutogatták neki, ha kell neki, ússzon be érte. Nagy derültséget keltett az egész. Végül a srác abbahagyta a futást, szerintem fogalma sem volt róla, hogy fél percen belül megint kiköt a hajó és akkor ott megkaphatja a napszemüveget, nem tudom mi lett a sztori vége.

Burano egyszerűen gyönyörű, vagy nem is tudom. Olyan mintha egy képeslap része lennél te is és a képeslapban sétálgatnál. Az összes ház színesre festve, állítólag a halászok így ismerték meg a tengerről, halászatból visszatérve már messziről a saját házukat. Ahogy az olaszok mondják: „Anche se non é vero, é ben trovato”. „Akkor is jól hangzik, ha nem igaz”. Egy rakat fényképet csináltam, találkoztam itt ausztrálokkal, franciákkal, elbeszélgettünk, fotókat csináltunk egymásról. Olyan az egész, mint egy pici Velence, kis hidakkal, csatornákkal. A házak kitűnő állapotban vannak. Ha bemégy a sikátorokba, érdekes életképek vannak, ruhát teregető, lavórban lábat mosó nénikék, játszadozó gyerekek stb. A főutca természetesen lehúzós, tele középszerű, de drága éttermekkel, árusokkal. Lehet venni nagyon szép csipkét, amit itt érdemes és nem Velencében, mert itt olcsóbb. Van egy csipkemúzeum is, de oda nem mentem be. A narancssárga Venice carddal be lehet menni ingyen. Kb. 3 órát sétálgattam itt, ennyi idő alatt az egészet be lehet járni, itt nem tudsz eltévedni, ugyanis ahhoz túl kicsi. Fájó szívvel búcsúztam Buranótól, ez volt az utazás egyik csúcspontja.

Át akartam menni Torcellóra is, de vészesen telt az idő, már du. 6 óra felé járt, így inkább visszaindultam és menetben kiszálltam Muranón. Murano más, mint Burano, nem olyan szép, nem olyan karbantartott, sok az elhanyagolt ház, de nekem azért tetszett. És persze a fő attrakció az üveg. Ezernyi féle formájú, mintázatú, színű üvegtárgy, sok közülük egyszerűen mesésen szép. Rengeteg boltba bementem nézelődni, megérte. Utólag nagyon sajnálom, hogy nem vettem itt valamit, pl. remek képkeretek voltak 8-10 euróért. Ennyit kibírtam volna. Majd legközelebb, ha lesz legközelebb. Az üvegmúzeumot kihagytam, lehet hogy ez hiba volt, nem tudom. Van itt egy remek bizánci templom, bizonyos Szent Donát és Mária Temploma, az előtte álló hídról nagyszerű látvány, a templombelső nem különben, totál egyedül voltam bent, jó volt itt kicsit elmerengeni, megpihenni. Még elmentem a San Pietro Martino templomba, majd ettem egy tonhalas szendvicset a szokásos 3 euróért, rá „hazai” ásványvíz, aztán hajrá a kikötőbe. Muranón több megállója is van a vaporettónak, én a Faro ( világítótorony ) nevűnél szálltam fel. Itt Muranón láttam egyébként először és utoljára a másik társaság, az Alilaguna egy hajóját. Leszállva Velencében meg kellett oldanom egy korántsem könnyű kérdést, valahonnan kenyeret kellett beszerezni estére. Ez Olaszországban este egyáltalán nem könnyű, Velencében végképpen nem az, nem olyan mint itthon a lakótelepen, hogy minden második garázs élelmiszerbolt vagy pékség. Itt nem tudok elég hálás lenni annak a fórumozónak aki rátalált a Coop nevű szupermarketra és be is reklámozta azt kellőképpen a fórumon. A Piazzale Román található, ahogy leszáll az ember a vaporettóról rögtön elindul jobbra és vagy 50 méter után ott van. Egész Velencében messze itt a legolcsóbb minden. Kenyér, sajt, sonka, kekszek, film fényképezőbe, üdítők, szóval minden van és minden jó áron. Velencében ez egy kincsesbánya. Vettem is gyorsan három buciszerű kenyérkét, egy literes ananászlevet és irány a vasútállomás, persze vaporettóval. Vonatra fel és irány Padova. A vonaton elbeszélgettem egy idős házaspárral, a szomszéd ülésen utazott a lányuk is, aki ott a vonaton tette tisztába a kb. 2 hónapos kisfiát. Szóval ott is van ilyen. Este Padovában még csaptam egy kört a belvárosban. Itt egy fura esetem is volt. Előző nap, mikor megérkeztem Padovába, megkérdeztem az állomáson egy srácot, hogy merre van a Via Cesare Battisti, ahol a szállásom volt. Ő mondott valamit ami később totál hülyeségnek bizonyult. Most az egyik téren, nvezhetném főtérnek, de főtérből van vagy négy Padovában, ugyanez a fiú jön velem szembe egy biciklit tolva és legnagyobb meglepetésemre odajön hozzám és ő kérdez tőlem a turistától egy utcanevet:) Vicces volt, de látszólag nem ismert meg. De később rájöttem, hogy drogos lehetett a srác. Ugyanis másnap reggel megint (!) találkoztam vele az állomáson, de akkor csak rámnézett, vigyorgott, de látszott, hogy totál be van lőve. Egyébként aki nem járt még Olaszországban, annak furcsa lehet, hogy este, sőt éjjel mondjuk 12-kor, 1-kor tele van a város fiatalokkal, akik korzóznak, üldögélnek, iszogatnak a teraszos helyeken. Nálunk itt Debrecenben hétköznap éjjel 1-kor a kutya nincs kint a utcán, de még a városközpontban sem. És ez nem csak pénzkérdés, hanem kulturális különbségekből is adódik. Hogy írjak valamit az olasz lányokról is, nos a véleményem a korábbi lesújtóhoz képest javult némileg, mert igaz, hogy jó alakú lányt nagyítóval kell keresni, de arcra viszont sok szép lány van, de az is főként a 16-18 éves korosztályból. Sok viszont a nagyseggű, elhízott, formátlan nő. A csomagolásuk viszont igencsak jó. De összefoglalva, olyan modell kinézetű és alakú csajok, akikből itt rengeteg rohangál ott nincsenek, vagy nagyon ritkán látsz ilyeneket. Este megettem a szállodában májkrémes kenyérből és paprikából, valamint ananászléből álló megérdemelt vacsorámat és aludni tértem.

Folyt. köv.