A püspök inasa Creative Commons License 2006.05.22 0 0 225

Nem vagyok ugyan a téma nagy tudora, de úgy gondolom ennél azért bonyolultabb folyamat volt az állammá alakulás. Komoly háborúskodások jegyében telt ez el, és egyáltalán nem volt logikus, hogy úgy néz ki ma Dél-Amerika térképe, ahogy kinéz.

Először ugye egy nagy alkirályság volt, a Perui Alkirályság. Aztán leszakadt a La Platai Alkirályság a mai Argentínával, Chilével, Uruguay-jal és Paraguay-jal. Aztán különvált az Új-Granadai Alkirályság a mai Ecuadorral, Kolumbiával, Venezuelával és Panamával. Persze még maradt a spanyol fennhatóság, de így egyszerűbb volt kezelni a közigazgatási egységeket.

Mikor beindult a függetlenedési roham, akkor elsősorban ez a három alkirályság akart önálló ország lenni, és ez egy darabig így is lett, de éveken belül olyan széthúzás let úrrá az új államokon belül, hogy egyre inkább szakadoztak le a különféle országrészek. Persze durva polgárháborúk folytak.

Aztán az olyan fura országok, mint Uruguay például egy hatalmi vetélkedés ütközőzónájában alakult, nem teljesen saját akaratából, hanem a két nagy, Argentína és Brazília közti huzavona eredményeképpen. Néha bevonultak a brazilok, néha visszaszedték a gauchók, ez így folyt hosszú ideig, míg nem kitalálták, hogy hagyják a francba az egészet, inkább ne tartozzon sehova, legyen önálló ország. Ehhez előkapartak valami ex-argentín tábornokot, akinek a nevére már nem emlékszem, de Uruguayban szinte mindenhol van szobra, meg tér róla elnevezve, aki a szűkebb baráti társaságával együtt "megcsinálta" az Uruguayi Keleti Köztársaságot.

Paraguay is külön sztori, a XIX. század közepéig az egész térség gazdasági motorja volt, a legfejlettebb államnak számított, aztán ezt megelégelték a többiek, és a brazil-argentín-uruguayi antant nekiesett, és sikeresen szétverték. Lekapcsolták területeinek kb. 40%-át, a Nagy Chaco-t, meg Misiones-t az Iguazú vízeséssel együtt, így aztán a jövőre nézve jelentős idegenforgalmi bevételektől is elütötték.

Ennek ellenére Argentínában a mai napig ferde szemmel nézegetik mind Paraguay, mind Uruguay létezését, mélyen gyökeredző meggyőződésük ugyan, hogy ezen területek Argentína "kiszakított" részei, és nem kéne létezniük.

Északon sem volt hosszúéletű Új-Granada, hamar összakaptak a részek, leszakadt a keleti rész Venezuela néven, meg a déli Ecuadorként, Panamát meg az USA szakította le, kizárólag azzal a céllal, hogy csatornát építhessen, ami könnyebb egy névleges bábállamban, mint a harcias Kolumbiában.

 

Szóval szerintem az össze-nem-fogás és a széthúzás korszakalkotó nagy eredménye, hogy nem jött létre a Dél-Amerikai Egyesült Államok, hiszen a helyzet nem volt sokkal másabb, mint északon. Igazából magukat okolhatják.