Május 12 és 17 között 4 és fél napot töltöttem Észak-Olaszországban, pontosabban 2,5 napot Velencében, a többi időt pedig Padovában, Trevisóban és Monselicében. Mivel ez egy Velence topic, akit csak Velence érdekel, a többit ugorja nyugodtan át. Szintén javaslom átugrani azokat a részeket, amelyek azok számára, akik már jártak Velencében, nem mondanak semmi újat.

 Május 12 – 1.nap

Az egész út eredetileg egy 3 napos olaszországi munkának lett volna köszönhető, kocsival mentem volna egy kiállításra egy papíripari céggel tolmácsolni és én utána ott maradtam volna úgymond turistáskodni pár napot. Aztán a munka ugrott, hogy miért arra most nem térnék ki, lényeg, hogy visszamondták az utolsó pillanatban és én ott maradtam hoppon, a repjegy visszafelé már megvéve ( 10.580 Ft – Sky Europe ), na most van baj, hogy megyek ki? Mert hogy mindenképpen kimegyek azt eldöntöttem, bár nyilván mondhattam volna, hogy akkor az a 10 rugó ugrik és kész, de nem. Az indulásig volt vagy 5 nap, persze gyorsan megnéztem mennyi lenne egy repjegy kifelé, de ilyen szűk indulásnál, már köztudott, hogy a fapadosok is drágák. És tényleg: 30 rugó körül. Akkor nézzük a Volánbuszt: 13e Ft. Ez már jobban hangzik. Meg is vettem a jegyet és 12-én már indultam is a Népligetből este 19.00-kor, ez ugyanis éjszakai járat. A buszozásért soha nem rajongtam, legalábbis ilyen hosszú távon, az éjszakai busz meg igazi rémálom, aludni nem lehet rajta, legalábbis én nem tudok, szűk a hely, kényelmetlen, főleg ha ülnek melletted, márpedig most ültek, mert tele volt a busz. Az első megálló Veszprém, de csak felvettünk pár utast és már mentünk is tovább, aztán jött a határ. Itt megálltunk 20 percre, pisi, kaki, kávé, kinek mi az igénye, aztán a vám Rábafüzesnél, amire esküszöm nem értem minek van szükség, ha állítólag uniós tagok vagyunk, na mindegy. Itt egy csomót tököltünk, pedig dolgozott vagy 10 határőr és vámos, de mindennel foglalkoztak, csak azzal nem ami a dolguk. Aztán átmentünk Ausztrián, amit én csodálatos módon átaludtam, nem is tudom hogy sikerült, korábban nem volt rá példa. Mikor felébredtem akkor álltunk be Udine környékén egy Autogrillhez ( pihenőhely az autópályán ). Itt megvizsgáltam a felhozatalt, keksz, sonka, újság, kávé, minden jó drága, hát igen, megérkeztünk Olaszországba. Hasonlóan többi utastársamhoz meglátogattam a vécét. 20 perc után mentünk tovább Velence felé. Most már nem aludtam vissza, a lábam teljesen lezsibbadt, már alig vártam, hogy leszállhassak végre. Bár többször jártam Olaszországba, de ez volt az első utam Velencébe, szóval nagy várakozással tekintettem az elkövetkezendő órák elébe. Érdekes volt ahogy a busz behajtott Velencébe, át a hídon. Egyik oldalon a vasút, másik oldalon az autók. Tetszett a tenger két oldalon, figyeltem a hajókat. 6 órakkor érkeztünk a Piazzale Romára, még kihalt volt minden. Gyorsan leszállt az a pár ember, aki Velencébe jött, kidobálták a sofőrök a csomagokat és el is porzott a busz semmi perc alatt. A további állomások: Bologna-Firenze-Roma-Nápoly. A buszon volt egy csaj, aki hogy úgy mondjam kissé túlsúlyos volt, felszállás után elkezdett enni, 3 órával később véletlenül odanéztem és még mindig evett. De egyébként aranyos volt. Ő is leszállt Velencében, hatalmas hátizsákkal. Szóval itt voltam hát a lagúnák városában. Megkérdeztem a buszállomáson lévő egy darab embertől, hogy merre kell menni a vasútállomásra. Ez az ember szerncsére velecei is volt, meg vaporettosofőr is. A legjobb párosítás. Ismerte a járást, szépen el is magyarázta: hídon át, Canal Grande mentén végig, hídon megint át és ott is vagy.  Így is lett. El kell mondanom, hogy ez a hajnali Velence örökre megmarad bennem, az ébredező város, a munkába szállingózó emberek, de legfőképpen az áruszállítók. Velencében a zöldségtől a kenyéren át a WC kagylóig mindent kis hajókkal szállítanak a boltokba. De mivel mással is tennék. Ezen kívül vannak még a kétkerekű taligák. Ezek is jópofa látványt nyujtanak így reggel, megpakolva mindenféle cuccal. Az állomás igencsak közel van a Piazzale Romához, még így 15 kilós hátival, plusz kishátival a kézben is odaértem igen gyorsan. Aztán megálltam a hídon ami ott van az állomás előtt majdnem és onnan bámultam a várost. Alig volt még ember. Később megkértem egy arra járó fickót, hogy csináljon rólam egy képet, de azt mondta, neki most sietnie kell munkába. A velenceiek turistákhoz való viszonyát később kifejtem még részletesebben is. Egyszer csak megjelent a kövér szőke lány is, görnyedve a hatalmas pakkja alatt. Persze ahogy odaért a híd közepére, rögtön dumálni kezdtünk, de előbb még csinált rólam egy fotót, aztán én róla. Velencéből Korfura ment volna komppal és a „ferry station”-t kereste. Tudni kell, hogy olaszul az állmvasutak: Ferrovie dello Stato, rövidítve FS. A csajt valaki elirányította a vasútállomásra, mivel ő angolul kérdezte és nyilván előbb nem értették az olaszok ( akik rettenetesen beszélnek idegen nyelveket ), aztán hallották a station szót, világosság gyúlt a fejükbe és elküldték szegény lányt a vasútállomásra. A legjobb, hogy a csaj, mikor meglátta a pályaudvar homlokzatán az FS jelet, megörült, azt mondja nekem: aha, itt a Ferry Station. Akkor én már tudtam, hogy baj lesz. Le is lomboztam, aztán amikor bementünk, akkor ő is szembesült a rideg valósággal. Persze ha gondolkozik, ő is rájött volna, hogy kicsi az esélye, hogy Velencében angol rövidítéseket használjanak. És hogy miért mentem a pályaudvarra? Hát csak mert Padovában foglaltam szállást. Ez 30 perc Velencétől, egy retúr vonatjegy 5 euro. De mivel ott a szállást csak dél tájban lehetett elfoglalni, még volt idő, ezért, mint azt valaki az index fórumon javasolta, betettem a nagyhátit a csomagmegőrzőbe, ahol 3,80 euróért max. 5 órát vigyáznak rá, minden további óra +1euro. Ha valakit érdekel, a csomagmegörző olaszul: deposito bagagli. Ki kell menni a vágányokhoz, balra fordulni és menni egyenesen, asszem a 13 –as vagy 14 –es vágánynál van. A lány is berakta az övét, közben segítettem neki, megtudakoltam, hogy lehet eljutni a ferry stationhoz, az igazihozJ. Kiderült, hogy vissza kell menjen a Piazzale Romához, mert ott van mellette. Hát ezt hívják fölösleges körnek ugye. Elbúcsuztunk a csajjal egymástól, miután részletesen megtárgyaltuk, ki hova megy most és eddig merre járt már a világban. A rendelkezésemre álló 5 órában úgy döntöttem, hogy Velence egyik kevésbé turistasújtotta területét, a Cannaregiót nézem meg. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Elindultam a Lista di Spagnán balra, most már csak a kishátival, jobbról balról üzletek, bárok. Az egyikbe be is tértem és olyan kiszolgálásban volt részem, hogy ihaj. Pedig csak egy cornettót ( ez nem fagyi, hanem így hívják az olaszok a croissant-ot ) és egy ananászlevet fogyasztottam. Egy olyan csaj szolgált fel akire egyik barátom csak azt mondta volna: „azonnal csinálnám”. Fogszabályzós, kerek fenekű, nagyon kedves volt, olyan mellekkel, hogy másnak még szilikonnal se nagyon jön össze ahhoz hasonló. Minden cornettóról elmondta, mivel van töltve, elmondta és megmutatta az összes gyümölcslevet és végül megkérdezte, az ananászlevet jégbe hűtve vagy csak kicsit hidegen kérem-e. Végül mikor távoztam, kezembe adott egy ingyen újságot Velencéről. Szóval más volt itt a színvonal, mint a restiben otthon kérem, nincs mit szépíteni. Előbb persze kávét meg cappuccinót akart adni, de mondtam neki, hogy soha nem kávézok, amitől majdnem dobott egy hátast. Ez Olaszországban elképzelhetetlen. Ott a standard reggeli: 1 briós vagy croissant + 1 kávé vagy cappuccino. Szóval a reggeli ára: cornetto ( vaníliás ): 1,50 euro, ez türhető. Ananászlé: 2,50, ez viszont türhetetlen, legalábbis magyar embernek. De a későbbiek során is ezt tapasztaltam: ha italt is kérsz és az nem ásványvíz, az 2-2,50 euro, bizony. Boltban persze más a helyzet. Folytattam utamat Cannaregióban, sikátorokon mentem keresztül, aztán hídakon igazából pontos cél nélkül, nagyon teszett. Velencének ez a része így reggel 7 óra felé teljesen kihalt. Végül elértem a San Giobbe templomot, amely persze zárva volt, de kívülről is igen szépnek látszott. Viszont mellette valami oknál fogva nyitva volt egy szép kovácsoltvas kapu, ahol én gyorsan be is slisszoltam és a templom kerengőjébe jutottam, gyorsan csináltam is egy képet, teljes volt a csend és a béke ezen a helyen. Ezek után el akartam menni a zsidó negyedbe ( Gheto ), de hogy hogyan jutottam oda, azt majd később, most ugyanis abba kell hagynom.

Ha lesz érdeklődés, akkor, hogy úgy mondjam „still coming up”:

-hogyan vitt el egy 12 éves kislány a Campo di Ghetto Nuovóra

-milyen a Hotel Eden Padovában

-meginnál-e 3 dl forró tejet reggelire ha nincs más

-hogy lehet bejutni a Szent Márk Bazilikába 2 óra helyett 2 perc alatt

-hogy motoroztam a 60 éves volt főnökömmel Treviso körül

-hol a legolcsóbb az élelmiszer Velencében

-kitől kérdezd meg az utat, ha eltévedsz Velencében

-az üveg szebb vagy a festett házak

-milyenek a japán turisták

-a méltatlanul elfelejtett kisváros Monselice és különbejáratú idegenvezető normál belépőért

-hogy ejtik Ronaldinho nevét a brazilok