Viola, kedves!
Ugyan nő vagyok, de hadd szóljak hozzád.
Elég szerencsétlen szituáció az, amibe kerültél. Szvsz sürgősen meg kellene mondani az (öröm)hírt a fiúnak. Elvégre van némi köze az ügyhöz, joga van mielőbb értesülni. Azt azért ne várd, hogy ujjongani fog! Apai ösztön nem nagyon létezik addig, amíg meg nem tapasztalja, hogy az a kis valami, amiről eddig csak hallott, az az övé, az valódi lény. A fiúknál máshogy műxik a dolog, nyilván azért, mert nem élik át olyan intenzíven a terhességet sem, mint mi. Arról nem beszélve, hogy más-más a kódolt szerep.
(Saját tapasztalat: mi ugyan akartuk a csemetét, de míg csak terhes voltam a férjem nehezen élte meg a dolgot. Nem érzékelte, hogy gyereke lesz. Amikor viszont megszületett és tudatosult, hogy ez az ő vére, húsa, na akkor kezdett igazán örülni és szeretni. Azóta alig levakarhatóak egymásról!)
Summa: mondd meg mielőbb és azért gondold át, hogy mit jelent gyereket vállalni, akár apa nélkül is!