sir_bobby_charlton Creative Commons License 2006.05.11 0 0 546
Önmagában senkiét, persze nem is ez a lényeg. :-)
Itt inkább az a kérdés, hogy annak mi lenne a következménye, ha huzamosabb ideig nem vezetnénk be az euro-t, miközben a régióban minden más ország bevezeti. Ekkor a forint lenne az egyetlen deviza, ami támadásoknak lenne kitéve a devizapiacokon, és a támadás lehetősége nagy lenne, ismerve a büdzsé állapotát (elvégre senki nem ad kölcsön olyannak aki rosszul gazdálkodik). Ha pedig támadni kezdik a forintot, és az gyengül, az intézményieknek (külföldi nyugdíjpénztárak, bef.alapok, biztosítótársaságok, stb.) már nem érné meg magyar államkötvényekben tartani a pénzüket (a hozamuk elveszne az árfolyamveszteségen), vagyis elkezdenék szépen eladogatni a magyar értékpapírjaikat. Eredménye: tovább gyengül a forint. Ennek hatása a kamatemelés lenne (ez még a jobbik lehetőség), az pedig inflációs nyomást okoz. Persze hangúlyozom: mindezt még bőven el lehetne kerülni, és el is kell, nem lenne jó ebbe a spirálba belekerülni. Vagyis elemi érdekünk valódi reformokat elindítani, hiszen anélkül nem kerülhető el a fenti - valóban nagyon sötét - jövőkép.
Röviden azt gondolom, ha már tagjai lettünk az EU-nak, akkor ennek a legfőbb értelme mindenképpen az euro-zónához való csatlakozás.

Mindettől függetlenül persze érdemi lépésekre volna szükség a nyugdíjrendszerben, már ha komolyan vesszük az "igazságosságot", és nem a mindig soron következő nemzedékkel, meg az azutánival akarjuk kifizettetni a mi viszonylagos jólétünket. A topic címével természetesen nem tudok egyetérteni, ugyanakkor volna pár lépés, ami szerintem fontos lenne:
-svájci indexálás megszüntetése
-nyugdíj melletti munkavállalás esetén a nyugdíj összege számítson bele az SZJA-alapba
-kedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeinek szigorítása
Ezek mellett sajnos - demográfiai okokból - lehet, hogy a korhatárt is emelni kell, de én spec. nem ezzel kezdeném.
Előzmény: Törölt nick (537)