Kedves Rorimack!
> Akkor én nem tudok magyarul. :(
Az analfabéták is tudnak magyarul, még akkor is, ha a nevüket sem tudják leírni. Így tehát a helyesírási kérdésekben való vacillálás messze nem a nyelvtudásról szól.
Általános tanulságként viszont talán megjegyezhető, hogy a magyar helyesírásnak van néhány pontja, ahol az egybeírást – különírást a tagok összetettsége határozza meg. Vagyis rendesen egybeírjuk, kivéve, ha valamelyik tag összetett szó. Ilyenek:
– Az anyagnévi jelzős kapcsolatok (AkH.
11 115):
acélsodrony, de
acél mérőszalag (mert a
mérőszalag szó összetett), ill.
betongerenda, de
vasbeton gerenda (mert a
vasbeton szó összetett).
– A [betűvel kiírt] tőszámnevek (ill. a
sok,
több,
fél számnévnek) és az
-i, -(j)ú/ű, -s, -nyi képzős melléknevek kapcsolata, ill. az
-nként ragos alakulatok (AkH.
11 119):
többértékű, de
több vegyértékű;
hétéves [gyerek], de
tizenhét éves [gyerek];
háromhavonként, de
három hónaponként,
tizenhárom havonként.
– A jelzett szavukkal egybeforrott – tehát pl. ’-ás/és-re való’ jelentésű – -ó/ő végű mellékneves igeneves kapcsolatokat (AkH.
11 112):
ugrósánc, de
síugró sánc, ill.
mutatószó, de
mutató névmás.
– (Meg ami még nem jut az eszembe; aki tudja, bővítse.)
P.S. természetesen, mint mindenütt, itt is vannak hagyományok „szentesítette” kivételek, pl.
vendéglátóipar.
