Az ott alább csak az én feltételezésem, ami csak következtetés abból az egyszerű tényből, miszerint a vadászat olyan primitív ösztönöket mozgat meg az egyszeri emberben, mint például a vér látványának élvezete, az élet kioltásában lelt zsigeri öröm, a zsákmányolás/birtoklás bizsergető érzése. Nos, hasonló rugók mozgatnak egy sorozat- vagy kéjgyilkost is. Az egyik tevékenység törvényes, a másik nem.

Gyakran elgondolkodom, ugyan miféle ember az, aki az erdőt járva megpillant egy állatot, és az az első gondolata, hogy azt azonnal elpusztítsa és felzabálja...
Tessék körülnézni a bolygón! Az utolsó vadon élő állatokat tömitek a hűtőládákba.
Akit pedig nem a zabálás parasztos kényszere mozgat, hanem trófeát szeretne a zsúfolt, koloniál tisztaszobába, miért nem vesz egy fényképezőgépet?
Egy szép fotó egy csapat szarvasról sokkal jobban mutat (és lényegesen ízlésesebb), mint egy másik emlősállat (gondolkodó, érző lény) valamilyen kiszárított, vegyszerekben aszalt testrésze a kanapé fölött.