Na, még egyszer:

„Az ë hang a magyar nyelvterület kb. 80%-án jelenleg is él”
Ez természetesen nem igaz, területileg kb. a kétharmad lenne a reális szám, de nem a terület, hanem a lélekszám lenne a reálisabb megközelítés, ott már jócskán 50% alatt vagyunk. Szociolingvisztikailag raádásul nyilván nem elhanyagolható az sem, hogy épp a legnagyobb presztízsű nyelvváltozatok egy e-jűek

„az összes elszakított magyar országrészen”
Nem igaz, Erdély jelentős részén egy e van, illetve olyan területek is vannak, ahol másodlagos zárt ë-zés alakult ki, azaz független a történeti ë-zéstől, és a hangsúlyviszonyok determinálják.

„Ha meghallgatod, akkor még az 50-es években készített filmeken az ország vezető színészei ë-znek.”
Ez igaz, de éppen a zárt ë írásbeli jelölése elleni érv: ha akkor sem jelöltetett írásban a kétféle e, amikor a beszélt nyelvben lényegesen meghatározóbb volt a szerepük, akkor miért pont akkor kéne jelölni, amikor erősen visszaszorult. Azonkívül, hogy több millió embernek kegyetlen nehézségeket okoznál, semmi nem származna belőle. Egyébként érdemes azon is elgondolkozni, hogy egy-két szórványos nyelvemléket leszámítva sehol nem jelöltek kétféle e-t, olyanok sem, akik nyilvánvalóan különbözőképpen ejtették őket: túlzott erőforrás-ráfordítás semmi haszonért.

„ha jól tudom, a fonológusok is vitatkoznak arról, hogy egy fonéma-e pl. az e és az é.”
Erről nem vitatkoznak. Arról vitatkoznak, hogy általában a hosszú magánhangzókat önálló fonémaként vagy egy időzítési csomóponthoz csatolt két rövid magánhangzóként érdemesebb-e leírni.

„nem ugyanott ejtódik”
Ennek semmi köze a fonológiához: fonetikai részletkérdés. Általában igaz, hogy egy hosszú hang feszesebb képzésű a rövid párjánál.

„fonémát ejtik”
Nem, fonémát senki nem tud ejteni, mert az agyában van. Ejteni hangot lehet csak.

„finnek”
Ne dőlj be annak, hogy ők a magánhangzók hosszúságát írásban úgy jelölik, mint a magyarban a mássalhangzókét. A magyar helyesiiraas is lehetne ilyen, ettööl meeg nem vaaltozna semmit a magyar nyelvnek sem a fonoloogiaaja, sem a fonetikaaja. (Az igaz, hogy a finn sztenderdben van /ë/ és /e/ fonéma is [írva: e és ä], és mindkettőnek hosszú párja.)

„Az -íbilis végződés meglétét mi indokolná szerinted?”
A hagyomány. Volt LvT-nek néhány éve egy nagyon szép elemzése az -ibilis : -íbilis kérdésről. Most kerestem, nem találom. A lényeg az, hogy a magyar helyesírás a középlatin kiejtési szabályok alapján jelölte a hosszúságot, amiben – ha jól emlékszem – szerepet játszik az i : í előtti szótag szerkezete.