Kedves malaczky!

 

Úgy tűnik, te a normativitás elkötelezett híve vagy. Én - bevallom neked - egyre kevésbé tartom pozitív fejleménynek, ha valaki vagy valakik minden szabályozni, szabályok közé szorítani kívánnak. Bárrczit, ajki tanáraim tanára volt, mélységesen tisztelem, azonban a normával kapcsolatos felfogását nem osztom,  mi több, a totális állam hatásának vélem. Az idézted kijelentés különös módon magyarázatot ad arra a jelenségre, amelyet én nem akartam elhinni: hogy a magyar nyelvészek (nyelvművelők) hatékonyan közreműködtek a magyar dialektusok visszaszorításában.

 

Ha Kodálynak szót fogadva pontosab szabályozzuk a magyar kiejtést, el kell dönteni, hogy melyik dialektus legyen a norma alapja. Ebben az a legkülönösebb, hogy a magyar irodalmi nyelvben (melynek az észak-borsodi nyelvjárás, a Károli-biblia nyelve az alapja) igencsak kevés a zárt ë szerepe, éppen a budapesti nyelvet (itt a legelterjedtebb az irodalmi ejtés) szokás a szegényes e spktrum miatt bírálni. Persze, nem kötelező ezt a nyelvváltozatot a normába emelni, de ha norma, akkor egyet mindenképpen ki kell választani, és akkor a többi anormatív lesz.

 

A nyelvi norma megalkotásának a célja nyilván az, hogy az emberek ezt használják. Ez egyértelműen a nyelvi sokféleség kiküszöböléséhez vezet. Ma is erős ez a hatás, az írástanítással is összefüggésben, ugyanis beszélni, olvasni lehet tájszólásban, azonban írni nem. Ha hallgatunk Bárczira, és kialakítjuk "a beszédnek, a nyelv hangzásának normáit", és ezt követően, extrapolálva Kodály intelmét*, olyan módon pontosítjuk a beszélt nyelv normáját, hogy ezt mintegy helyesírási eszközökkel is támogathatjuk, bizonyosak lehetünk abban, hogy nagy embercsoportokat akadályozunk meg abban, hogy a szoros értelmben vetg anyanyelvét használja. Ez egyes dialektusok esetében (pl. a palócokéban) valószínűleg identitásválságot okozna (állítólag egy palóc sosem tudja teljesen levetni tájszólását).

 

Bárczi Géza másutt is nyilatkozik a "helyes magyar kiejtés normalizálásának" kérdésében. Lőrincze Lajos egy előadásához fűzött hozzászólásában exponálja ezt a feladatot. Szavai egyszerre sugallanak bizonytalanságot, másrészt egy olyan célkitűzést, amelyet ma talán már nem kellene abszolútumként elfogadni (a "lehető teljes nyelvi egység" megteremtése). Más részről van egy furcsa, számoma elfogadhatatlan érve is ("...az idegenek köznyelvünk hanglejtését egyhangúnak ítélik, tehát ezen a ponton van javítandó...". Már elnézést, én inkább kozmopolita vagyok, mint nacionalista, de az, hogy nyelvünket idegenek ítélete alapján tekintsük javíthatatlannak, nekem nem jön be.

 

Összefoglalva: két nagy tekintélyt idéztél. Mindkettőnek számomra is vitathatatlan érdemei vannak. Azonban mindkettő csak másodkézből nyelvművelő. Óriási hiba az ő tekintélyüket a nyelvművelésben érvként használni. Ez a nyelvművelés vonatkozásában nem segít az igazságot megtalálni, nekik viszont árt.

 

 

Kis Ádám

 

 

*A te szavaidat úgy értelmezem, hogy Kodály alapvetően a kifejező beszéd írásos jelölését igényelte, illetve te ezt értékeled benne. Elképzelhetőnek tartod olyan közhasználatú írásmód kialakítását, amelyuik minden szupraszegmentális elem ábrázolására képes?