Mijo Creative Commons License 2006.04.24 0 0 4

 

Szeretem a nagyszerű székely költő, Horváth Alpár verseit és egyéb írásait is.

Egyik szép költeménye címe, Hát ilyen mélyre süllyedtél, nemzetem!?, de most nem ezt, hanem egy másik, nemzeti öntudatról tanúskodó írását teszem közzé.

 

 

"Horváth Alpár: Dimbovica-parti kutyák ne ugassanak a székely portán!

 

 

Tévednek a bukaresti főmuftik és a hajbókoló-talpnyaló, kondér körül sündörgő, Erdélyből szalajtott csauszaik, ha azt hiszik, hogy e föld őslakói – azok, akiknek az írása-nyelve talán a sumérnál is régebbi keletű, s e föld rögei közül emelték ki cseréptáblákon emlékeit: a székelyek nem bírják szusszal terrorjukat – pökhendi, öntelt, primitív, erőfitogtató páváskodásukat!
Tévednek!
Tévednek, ha azt hiszik, hogy a székely nem élt meg és nem bírt ki náluk is primitívebb, vadabb, önteltebb megszállót Róma első hullámbeli barbár kultúrtolvajaitól vagy Nagy Károly frankjaitól, Batu kán tatárjain és a Magasságos Porta törökjein át Bécs fondorlatos rablólovagjaiig!!!
Az egyik rabló jön, a másik megy itt már másfél- vagy kétezer éve, de a kő: marad. A szikla méginkább. S a székelyek, ha fogynak is, netán porlanak is: nem fogják a rablókat megtűrni a hátukon – legfönnebb addig, amíg a szikla egy vityillót elvisel!
Itt a rablójog, a tolvaj előjoga nem lehet tartós, még akkor sem, ha – súlyos elmebetegséggel megtoldva – elsőszülöttjogként akarják elhitetni európai agyalágyultakkal!
A primitívség vagy udvari dölyf és álkultúra már sokszor próbálkozott itt erőt demonstrálva szellemet irtani, de hamarabb elkorhadt, mint amennyit porladozott terhe alatt az általa leigázni akart szikla.
Hitegették, elárulták, becsapták és látszólag le is győzték itt a székelyt már nem egyszer!
Volt itt Székely Támadt és Székely Bánja!
És volt Madéfalvi veszedelem is.
Netán ezután is lesznek hasonlók.
A víz szalad.
De a kő marad. A szellem marad.
És a székelyek is maradnak!
Akár tetszik ez a székelyeket ijesztgetni ideszalajtott és a kerítésnél ólálkodó Dimbovica-parti kutyáknak, akár nem!
S ha hajbókoló-talpnyaló, kondér körül sündörgő, Erdélyből szalajtott csauszaikkal akarják szédíteni, kábítani, becsapni a nagyvilágot, hogy itt minden rendben van, mert íme „székelyül beszélő kondérfelügyelőink is vannak!”, akkor elmondjuk újra, lassan, ismételten, hogy mindenki megértse – hogy ők is megértsék:
– „Ezek nem székelyek!”
– „Székelynek születni kell! És – mint keresztelő után konfirmációkor vagy bérmáláskor a egyházközösségi nagykorúságot: „tettekkel kell kiérdemelni a székelységet”, „konfirmálni kell belőle”! „S aki erre képes, csak az használhatja felnőttként a Székely címet!”
És még valami:
– „Dimbovica-parti kutyák ne ugassanak a székely portán!”
„Dimbovica-parti kutyák ne akarják megszabni nekünk, hogy mi mikor és mit szólhatunk a saját portánkon! Vannak nekünk saját házőrző ebeink, és vannak nekünk ezredéves rendtartó törvényeink! Az ő gumibottal és gumicsonttal ékes kultúrfölényüket pedig tartsák meg maguknak!” (Markó Bélát és társait pedig úgyszintén tartsák meg saját panoptikumuk vagy állatkertjük látványosságának, és mutogassák fogyatékos tájékozottságú vagy elméjű külföldieknek, akik elhiszik, hogy tányér- és talpnyalóknak vagy kollaboránsoknak szobrot szoktak állítani Székelyföldön! Apafinak sincs. És nem is lesz. Kurafinak pedig pláne nem!)

Tévednek, akik azt hiszik, hogy a székely nem élt meg és nem bírt ki náluk is primitívebb, vadabb, önteltebb megszállót Róma első hullámbeli barbár kultúrtolvajaitól vagy Nagy Károly frankjaitól, Batu kán tatárjain és a Magasságos Porta törökjein át Bécs fondorlatos rablólovagjaiig!!!
Az egyik rabló jön, a másik megy itt már másfél- vagy kétezer éve, de a kő: marad. A szikla méginkább.

 

S a székelyek, ha fogynak is, netán porlanak is: nem fogják a rablókat megtűrni a hátukon – legfönnebb addig, amíg a szikla egy vityillót elvisel!"

 

(Forrás.)