Neked ott valószínűleg csak a lábad fázott, és ez érződött egész testeden. Volt ellene egy nagyon jó módszer. Két pár nyári gyakorló zokni, (nem egy pár téli) rá egy nylon zacskó, és ha a surranód bírta, akkor még egy zokni, hogy ne csúszkáljon a lábad a bakancsban. Jó alaposan meg kellett húzni a surranót, és a dolgok nagy része meg is oldódott.

Amit a társ topicban kérdeztél.

A rakéta osztályok a rakéta rávezetésére szükséges információkat saját eszközeikkel szerezték. Minden osztálynak legalább egy felderítő és célmegjelölő lokátora volt. Viszont a Miskolcon székelő ezredparancsnokság természetesen besegített a célok megjelölésével, de a dolog nem volt olyan egyszerű, hogy Mezőcsát - rakéta osztály. Az általad említett Rt. századok a felderítő lokátoraikkal adatokat szolgáltattak az Rt. zászlóaljnak, ahonnak a céltájékoztatás többek között eljutott a rakéta ezred vezetési pontjára is. Ott a célok paramétereinek és a saját lehetőségeknek az ismeretében megtörtént a célok elosztása, aminek alapján az osztályok elvégezték a saját dolgukat.

Volt persze - még az automatizált vezetési rendszer (AVER) rendszerbe állítása előtt - egy közvetlen információforrás is. Minden osztályhoz a leközelebbi távolfelderítő lokátortól volt egy közvetlen összeköttetés a valaha létezett FAZA rendszer segítségével. Ez a dolog a másik két egységnél is létezett agészen addig, amíg az AVER (Vektor, Szenyezs) beüzemelésre nem került.

A Budaörsi dandárnál 1982-től, a Sárbogárdi ezrednmél 1987-től lényegesen egyszerűbb volt a helyzet. Az Rt. századoknál felderített cél szinte azonnal megjelenhetett az osztályoknál. Számtalanszor előfordult, hogy a komplexumot elektromosan ráfordítottuk a dandár által megadott célra, majd antennára kapcsoltunk, és a cél azonnal ott volt az indikátoron.