Eddig azt hittem, ez egy vicces topic, lehet, hogy mégsem?! Hm...

 

Ti felnőtt fejjel értékelitek ezeket a meséket, a gyerekek meg gyerek fejjel. Az általunk Grimm meséknek nevezett gyűjteményt Jacob Grimm (1785-1863) és Wilhelm Grimm (1786-1859)gyűjtötték össze. Vagyis azt az ősi mesekincset, amit a német nyelvterületen megtaláltak. Ugyanezek a mesék olvashatók a Charles Perrault (1628-1703) meséiben is, csak francia nyelvterületen gyűjtött. A mesék némelyikének más a vége, de amúgy 80-90%-ban ugyanaz. (Ja, és Perrault cirka 100 évvel korábban gyűjtötte őket.)

Ezek a népmesék nagyon sokat jelentenek a gyerekek számára, hiszen legtöbbször a legkisebb győz, ő a legügyesebb, a legeszesebb pl. Mit jelent ez egy kicsi számára? Hiába én vagyok a legkisebb a családban, én is olyan nagyszerű leszek/lehetek, hiszen Babszem Jankó is pici volt, és lám...

Az igazi népmesékben nem hal meg visszavonhatatlanul senki, valamilyen formában visszajön, pl. Hamupipőke anyukája. Mi ezt felnőtt fejjel szellemjárásnak tartjuk, a gyereknek meg azt jelenti, hogy bár meghalt, azért vigyáz ránk. És tulajdonképpen ez tényleg így van: hiába halt meg, akit szerettünk, a gondoskodásának emléke megmarad. A példákat hosszasan sorolhatnám.

Ezek az ősi mesék az emberiség bölcsességét gyűjtik egybe, nevezhetjük a kollektív tudatalatti lenyomatának, megjelenési formájának is akár.
Nem véletlen, hogy a népmesékre elég hamar rákattantak a pszichoanalitikusok is. Pl. a már idézett Bruno Bettelheim: A mese bűvölete című könyvében a freudista értelmezést lehet olvasni. Én jobban szeretem Marie-Louise von Franz: Női mesealakok című könyvét (ő jungiánus).
Az Anderesen meséket nem keverném a Grimm gyűjtemény meséi mellé, mert Andersen a mesét mint műfajt használta, de nem tartotta be a népmesék "alapszabályait".