Elég szórakoztató olvasni, ahogy felnőtt fejjel fordítjátok le a meséket :-)

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt (van) egy topic, aminek a címe Tapasztalt anyák kerekasztal társasága. Ott már körbejártuk ezt a témát, oda idéztem a már említett Bettelheim könyvet, idemásolom nektek:

Hajdanában, réges-régen ... (vagy egyszer volt hol nem volt, a megj. tőlem) kezdődik a mese, s "A bevezető mondat a történetet különleges mese-időszámításban helyezi el:" "A mesében hamarosan olyan események játszódnak le, melyekből kiderül, hogy a megszokott logika és kauzalitás nem érvényes, akárcsak saját tudattalanunkban, ahol olykor legarchaikusabb, a legkülönlegesebb és legmeglepőbb események játszódnak le. A tudattalan tartalma egyszerre rejtélyes és ismerős, egyszerre sötét és lenyűgöző, egyszerre kelti bennünk a legvadabb szorongást és a legnagyobb reményt. Nincs meghatározott térhez és időhöz kötve racionalitásunk nem kényszeríthet az eseményekre oksági láncolatot. Tudtunkon kívül a tudattalan visszavezet bennünket életünk legrégibb, kezdeti időszakába. A mese különös, egészen ősi és távoli és mégis egészen ismerős tájai azt sugallják, hogy a lélek belső útjain járunk, a tudatelőtti és a tudattalan birodalmában." (Bettelheim, Bp. 1986. 86. o.)
"Ha a gyermek csak "valósághű" (vagyis a belső valóság fontos szempontjaiból hamis) történeteket hall, arra a következtetésre juthat, hogy belső valóságának jelentős része szülei számára elfogadhatatlan. Ez sok gyermeket elidegenít tulajdon belső életétől, s ezáltal szegényebbé tesz. Ennek következtében a gyermek később, serdülőkorában, amikor már nem érvényesül a szülők érzelmi befolyása, meggyűlöli a racionális világot, és teljes egészében a képzelet világába menekül, mintha így akarná pótolni, amit gyermekkorában elveszített. Még idősebb korban, ha a sors úgy hozza, komoly törés jöhet létre a valósághoz fűződő viszonyában, és ez veszélyes következményekkel járhat az egyénre és a társadalomra nézve is. Kevésbé súlyos esetben ez a benső tokosodás egy egész életen át tart, és az ilyen ember soha nem érzi magát teljesen elégedettnek, mert az elidegenített tudattalan folyamatokat nem használhatja fel élete gazdagítására. Az élet ilyen esetben se nem "öröm", se nem "valamiféle sajátos kiváltság". Tudattalan szükségleteit megfelelő módon semmi nem elégítheti ki, bármi történjék is vele a valóságban, mert a szakadás áthidalhatatlan. Végeredményben az ilyen ember soha nem érzi teljesnek az életét.
Ha a gyermeket nem árasztják el saját lelki folyamatai, és ha egyébként bármilyen fontos szempontból megfelelő módon gondját viselik, akkor korának megfelelően szembe tud nézni az élettel, és a felmerülő problémákat meg tudja oldani. De ha elnézzük a gyermekeket - például a játszótéren - kiderül, hogy ezek az időszakok nagyon rövidek.
Ha viszont a belső feszültségek felülkerekednek - és ez gyakran előfordul -, a gyermeknek csak egyetlen reménye marad, hogy valamiképpen megbirkózzon velük: ha externalizálja (kivetíti)őket. Csakhogy itt az a probléma, hogy az externalizációk is felülkerekedhetnek rajta. A gyermek rendkívül nehezen tud csak rendet teremteni a valóságos világban szerzett különféle tapasztalatai között, és ha ezek a tapasztalatok összekeverednek belső élményeivel, segítség nélkül képtelen szétválasztani őket. A belső folyamatok világában a maga erejéből nem tud rendet teremteni, és nem is érti őket. A mesealakok segítségével azonban ellenőrizhető módon externalizálhatja lelki folyamatait. A mesék példát mutatnak neki hogyan azonosuljon egy harmadikkal, hogyan vonzódhat egy negyedikhez és így tovább, mindig a pillanatnyi szükségleteinek megfelelően.
Ha a gyermek minden vágyálma alakot ölthet egy jó tündérben; minden destruktív vágya egy gonosz boszorkányban; minden félelme egy falánk farkasban; lelkiismeretének minden parancsa egy kalandos úton megismert bölcs emberben; minden féltékeny haragja egy állatban, amely kikaparja ősi riválisa szemét - akkor a gyermek végre megkezdheti a rendcsinálást belső ellentmondásainak világában. És ha egyszer megkezdte, egyre kevésbé ragadhatja magával a káosz." (Bettelheim, Bp. 1985. 89. o.)

Most azt kezdtek ezzel, amit akartok, én megtettem, amit tudtam :-)))