Szia, Eleon Nóra!
Nem értem, mi bajod a minősítéssel, ráadásul úgy látom, te sem kerülöd el, csak te ilyen óvatosan fogalmazol.
Azt írod: "Nem kell azt mondani senkire sem, hogy hülye, mert az minösítés.". De ha azt mondod, "egyszerűbb gondolkodású", az szerinted nem minősítés?
Ha te azt tanítod meg a gyerekednek, hogy vannak emberek, akik adottsági vagy egyéni szoc. probléma miatt a racionális, rendezett gondolkodás és kommunikáció alapjait nem sajátították el, és hogy ezekkel az emberekkel nagyon nehéz és gyakran nem érdemes vitázni, akkor pontosan ugyanazt tanítod meg neki, amit én az enyémeknek, amikor megtanítom őket, hogy vannak hülye emberek. A különbség pusztán terminológiai, nekem semmi bajom nincs a hülyékkel, az szokott bosszantani, amikor nagyon okosnak képzelik magukat, és bele akarnak avatkozni az én életembe. Ilyenkor ellenállok, és nem átallok szükség esetén arra is rámutatni, hogy az illető nem egy intellektuális nagyágyú. Bár ez se szokott hatni, épp az általad is ismertetett okok miatt.
Te hogyan különbözteted meg az általad elítélt és nem tanított személyeket illető minősítést attól, amikor megismerek egy másik embert és lassan egyre jobban tudom, hogy ő milyen?
"Mindannyian valamilyen szinten sémák szerint élünk. Jó lenne szabadon, sémák nélkül, de ez nehezen megvalósítható."
Ez ugyan magas labda, de azért lecsapom most: beszélj a saját nevedben, ne általánosíts, légyszi. Én egyre kevésbé élek sémák szerint, ismerek sok más embert is, aki nem szeret sémák szerint élni és a saját sémáit lebontani igyekszik. Valóban nehéz, de nem is mondta senki, hogy könnyű lesz. Viszont máshogy meg nem érdemes.
Szerintem fórumon is lehet empatikusan írni, bár valóban nehezebb, több energiabefektetést igényel és nagyobb a félreértés esélye. De azért vannak szép emlékeim. De érted: itt és most én nem akarok empatikus meg elfogadó lenni, mert úgy érzem, rámenne a hitelességem, ha megpróbálnám. Az ember igazán akkor tud empatikus meg elfogadó lenni, ha vele is így viselkednek, vagy legalábbis megpróbálják, vagy ha a segíségét kérik, ha megbíznak benne. De itt nem ez van, hanem (enyhén szólva) az ellenkezője. Már sokadszor mondom: az én álláspontomat azzal támadják, hogy felelőtlen vagyok, szükségtelen veszélybe sodrom a feleségem, a gyerekem, ha támogatom az otthonszülésben. Én azt gondolom, hogy az a felelőtlen, aki ma kórházba megy szülni, az vállal nagyobb, durvább veszélyt. Ezzel együtt eszembe nem jutna bárkitől elvitatni a jogot, hogy oda menjen, ha oda akar, de ezt az alapállást, hogy "mi itt a kórházban egyértelműen és biztosan biztonságban vagyunk, hiszen itt a sok nagytudású orvos meg még a sok szuper ketyere, ti viszont bizonyítsátok be, hogy otthon IS biztonságos (lehet, esetleg) annak ellenére, hogy ott nincs sok orvos meg pittyegő doboz" - na ezt az alapállást én szeretném elutasítani. A statisztika az otthonszülést hozza ki biztonságosabbnak, akkor szerintem a kórháziakon a sor, hogy bizonyísák, ott mégis biztonságos, annak ellenére, hogy a statisztika mást mutat.
Az indulatoskodásom, a kézzel, pirossal és kékkel festett táblám (amit biztos nem festettem volna meg, ha nem vagyok indulatos) elég sok helyre eljutott, a nők lapjától az RTL-klub híradójáig. Természetesen, ha demonstrációról van szó, akkor van stratégia meg taktika. De itt én csak magamat képviselem, és nem kérek engedélyt, hogy leírjam, amit gondolok.
Egyébként a demonstráció előtt felmerült, hogy kakis pelenkát vigyünk, utalva ezzel az egészségügy kiteregetendő szennyesére (minden otthonszülő tudja, mi megy a kórházakban, és öncenzúrával él, nem beszél róla, épp azért, nehogy ártson az ügynek - szerintem már túlzás ez a finomkodás). Én voltam talán az első, aki azt mondta, ez nem jó ötlet, nekünk az nem tesz jót, ha a közvéleménynek az jut az eszébe rólunk, hogy "ja ezek azok, akik a szaros pelenkákat odahordták a kórház elé".
Ami meg a komfortérzetet illeti, lehet, hogy a komfortérzet az anyától is függ, de mint te is írtad, a legtöbben valamilyen, részben legalább is kívülről kapott és átvilágítatlan módon működő sémák szerint élnek. Megnézném én, amint tisztán meditatív eszközöddel megőrzöd a komfortérzetedet, amikor éppen a kengyelben a lábad, az orvos száraz kesztyűvel, igen fájdalmasan benyúl, esetleg kézzel tágít (több ismerősöm szerint is jelentősen fájdalmasabb, mint egy háborítatlan szülés kitolási szaka), miközben négy érdeklődő orvostanhallgató nézi a punádat, a férhed halál idegesen áll a fejednél, a takarítónő komótos ritmusban rugdossa a folyosón a vasvödröt, a szomszéd szobában meg ordítva káromkodik a harmadik napja vajúdó cigányasszony.
Üdv,
holist
