Tavaszi szonett

*

Mivel mámorít a bohó, dőre elme?
Mi űzi kedvünk napra nap?
Gyengéd álmot sző a remény kegyelme -
Féktelen szívünk nyög száz vágy alatt?

Mondd! Miért születne szűzi tiszta vágy?
S honnan ébredne új erő?
A lét vándora az út végére érve
Súlytalan forgács lesz – legyalult idő.

És mégis múlt, s láng is újra fényesedhet:
Megőriz húsvét csodája
Kihűlt szavaink lélekké emelnek –

És mégis nap kél - feltámadásra várva -

Tavasz robban a szívekben
S megérint valami örök szerelem.