közép kelet európa egyik legcsúfabb rákfenéje a többirányú orientáció, vagyis hogy szinte bármely közéleti, társadalmi kérdésben kínálkozik minimum kettő, egymással szembenálló, és ugyanúgy képviselhető nézetrendszer. (kelet-nyugat, népi-urbánus, kozmopolita-népnemzeti stb.)

 

a fenti jelenség leghétköznapibb okaként (és most már csak hazánk esetét taglalom) a keletről indulás és a nyugatra érkezés története adódik, azonban történelmi távlatokban szinezi ezt a majd egy időben esedékes osztrák (nyugati) és oszmán (keleti) megszállás. megannyi erőszakos modell, melyekhez a túlélés érdekében alkalmazkodni kell tudni. ennek az alkalmazkodni tudásnak az eredménye a lelemény, az oly jellemző kuruckodás, és a betyárvilgág nimbusza. de ebből eredeztethető egyik legcsúfabb nemzetkarakterisztikánk: a megosztottság, a széthúzás.

 

magyarán mondva: nincs az a tett, vagy cselekedet, melynek kapcsán ne születnének a többségi elismerő nyialtkozatok ellenére ócsárló, kritikai hangvételű, irigységből vagy a fent leírt hagyományokból fakadó elmarasztaló hangok.   

 

nem pusztán a fentiek miatt, hanem egyébként is nehéz kisebbségi tevékenységet végezni - mert az elvárások soha nem voltak és nem is lehetnek egységesek.

 

ha nem untatlak titeket tartok egy rövid leírást mindarról, hogy mik lennének azok az alapvető elvárások, melyeket a többségi (jogalkotó) nemzettől vár a kisebbségi társadalom, annak érdekében, hogy meghatározza, és szervezni tudja önmagát.

 

aztán jöhet annak taglalása, hogy kisebbségek miként tudnak élni és visszaélni a törvény adta jogokkal.

 

ezek oylan szükséges alapvetések, amelyek megtárgyalása nélkül elveszünk a részletkérédsek burványában. ha nem fektet le az ember egyfajta elvi alapot, akkor olyan parttalan vitába keveredhet, ahol mindig mindenkinek igaza van, csak éppen a diskurzus nem jut el sehonnan sehova.