Ezért ki nem tagadnálak, de elismerem, hogy megleptél. Én úgy tartom, hogy a film, nagyszerűen megformált hangulata ellenére is az érthetetlenségig szimbolizált módon fejeződik be, és a könyv elolvasása nélkül csak kevesen tudják ezt a művészi stílust maguknak lefordítani. Az az érzésem, hogy én sem tartoztam közéjük, de már nem emlékszem, hogyan is találkoztam a filmmel először, nagyon régen. Egyébként pedig a könyvben szerintem még egy csomó érdekességről van szó, menet közben is és a végén is, de egyszer a fórumon már magyaráztam ezt, nem akarok ismételgetni.

Ha nem tetszik Clarke stílusa, kár volna erőltetni, de én nem találok benne semmi kifogásolhatót. Tulajdonképpen semmi mást sem, ami alapján Clarke-ot azonosítani tudnám egy ismeretlen írását látva, de ez bizonyára az én bárdolatlanságom következménye. Nekem a könyv mondatai csak gondolatok, érthetően elmondva. A fordító, az ország későbbi nagypapája, nem adott hozzá egyedi ízt (nem lehet mindenki egy Murányi Beatrix), de az végül is hamisítás lett volna, mert az eredetiben sem láttam többet tárgyilagos történetmesélésnél. (Kevésszer szántam rá magam az angol szöveg olvasgatására, de ebbe azért belekóstoltam egyszer.)

Palinak is igaza van, a későbbi részek egyre halványabbak lettek. A 2010 még megjárja, a 2061-et egyetlen alkalommal olvastam csak, a 3001-et pedig tavaly végigolvastam, de kétségtelenül, a kritikusi utószó szerint is feltűnően stilizált lett, mintha csak egy tévésorozat forgatókönyv-terve lenne, helyenként részletesebben megmunkálva.