Törölt nick Creative Commons License 2006.03.29 0 0 124

Már irtam, marhaságnak tartom azokat az állitásokat, hogy egyik vagy másik nép, rassz alapjában, genetikailag meghatározottan összességében inteligensebb lenne. Ld. a médiában megjelent felmérést  különböző népek okosságáról, amelyben a németek, majd a hollandok s lengyelek kerültek a pódiumos helyekre. Mint irtam, a Gaus-görbe mindenhol érvényes, csak éppen az értékelést befolyásolják az életszinvonal és  vele járó beidegzések, automatizmusok túlzott figyelembe vétele. Egy tökhülye német is kezelni tudja a lakásában/munkahelyén található esetleg bonyolult szerkentyüket, ismeri a szokásokat, eligazodik a társadalmi szokásokban, mig egy hegyekből lejött szuperinteligens albán, román vagy görög, magyar  stb. ebből a szempontból tökéletesen bunkóként viselkedne, de idővel nemcsak behozná a hátrányát, hanem jól le is hagyná vetéytársát!

Jól mutatja ezt az USA-beli néger lakosság kulturális emancipációja az elmúlt fél évszázadban, vagy a világ elmaradott részeiről a nyugati országokba bevándoroltakét. Kivéve, ha vallási vagy más jellegű megkötések nem akadályozzák ezt a felzárkózást. A hazai legnépesebb etnikai kisebbség inteleginciaszintje sem alacsonyabb a többségénél, de a hagyományos értékrendhez ragaszkodó tagjai csak ezeken a területeken tudnak okosabbak lenni a többségieknél. Ezen értékrend több pontját  azonban  társadalom, de sokszor még a törvények sem honorálnak pozitivan, mig az ő saját közösségükben ez számit kiemelkedő képességnek!  

Előzmény: Törölt nick (120)