Pedig érdemes :)

 

 

Volt-e magyar rovásírás?, 302. hsz.:

 

 

 

„Az eszméletlen hülyeség egy hamisítvány, amit Csallány Dezső múzeumigazgató közölt…”

 

Én rendszerint meg szoktam jelölni a forrásokat, kiadó, év, oldalszám, légy szíves, te is hasonlóan járj el.

 

 

„A sok barom ennek ellenére hitelt adott annak, hogy Szent István egy rendeletében elrendelte a székely rovásírás tűzzel-vassal történő irtását.”

 

Attól, hogy esetleg van egy hamisított dekrétum, még valóban megtörténhetett – és változatlanul fenntartom, hogy minden valószínűség szerint meg is történt – a rovók üldözése (itt most ne magadra aszociálj), a fellelhető emlékek minél teljesebb körű elpusztítása. Mint ahogy az általam emlegetett Pszeudo-Szilveszter-bulla sem zárja ki, hogy Szent István teljesen a maga belátására, pápai felhatalmazás nélkül – legfeljebb Aurillaci Gerbert és III. Ottó formális biztatására – fejezte be nálunk a római keresztény (katolikus) egyház megszervezését. Azaz függetlenül attól, hogy valamikor 600 évvel később egy bosnyák püspök bullát fog majd hamisítani annak bizonygatására, hogy a magyar egyházszervezet pápai felhatalmazás nélkül jött létre, Vajk-István csakugyan nem kérte ki sem a pápa, sem a császár engedélyét e lépéséhez, egyszerűen azért, mert nem volt erre szüksége, a háta mögött Európa akkori legerősebb hadseregével. Egyébként Kristóék sem vonták kétségbe azt, hogy István teljesen a maga főkegyúri jogán hozta létre a magyar magányegyházat (ecclesia propria), már csak ezért sem, mert ezt még nála jóval kisebb hatalmú uralkodók is megtették abban az időben, akik Szent István legatus de latere (oldalkövet) címénél jóval szerényebb titulusokat nyertek el csupán. Megjegyzendő: „I. (Szent) István nem az elsősorban a Német-római Császárság területén kialakult, dologi jogosultságon alapuló, a templomot a hűbéri birtok tartozékának tekintő magánegyházi rendszert (Eigenkirchentum) próbálta meg Magyarországon meghonosítani, hanem az itáliai minta alapján a közjogi jellegű keresztelőegyházat adaptálta.” Lásd: Bódiné Beliznai Kinga–Horváth Attila: Az egyház; in: Mezey Barna szerk.: Magyar alkotmánytörténet; Osiris, Bp., 2000, 182. o.

 

 

„…a népnév és az uralkodónév azonosságára két megoldás is van. Az elsőre reagáltál, a második eszedbe sem jutott.”

 

De eszembe jutott, csak erre ugyanazt tudom mondani, mint az első variációra: „igen csekély az esélye”.

 

Szerintem egyébként a Μυάγερις és Γορδᾶς nevek olyan mesterséges uralkodónevek a régi elbeszélők tollán, mint a Hunor és a Magor (csak nem a hun és a magyar, hanem a magyar és az avar népet szimbolizálják), vagy a Góg és a Magóg (eredetileg: Gór és Magór).

 

 

„Nem kéne előbb elgondolkodnod? … Én forrásokra hivatkoztam.”

 

Hol vannak azok a források? Nem tudom, hogy lehet, de eddig még nem vettem észre őket.

 

 

„Van egy jelenség (a népnevünk változása szabírról magyarra), amelynek nem tudjuk a pontos idejét.”

 

Padányi meg Götz összegyűjtötték már a szabír és a magyar népnév párhuzamos előfordulásait az ókori Transzkaukázia, É-Mezopotámia területén, tehát mindenképp visszamehetsz a Kr. e. XVII. századba, de (amennyiben a hettita literáció megbízható) lehet, hogy a XXIV.-be is.

 

 

„Van ezen kívül egy ismert történelmi esemény, amelyben egy Muagerisz (azaz kb. Magyar) nevű uralkodó kerül a szabírok fölé, nagyjából abban az időben, amikor a szabír népnév eltűnik a forrásokból …ekkor történhetett a magyar törzs élre kerülése.”

 

Anélkül, hogy a Theophanész-történetbe a kelleténél jobban belemerülnénk, halkan jelzem, hogy a VI. században kelet felől Közép-Európába érkező lovas népességet avarnak, hun-avarnak, hunogurnak, onogurnak stb. nevezték, de sohasem magyarnak.

 

 

Muageris a „szaber” nevű „unn” népnek volt ugyan a királya Theophanész szerint, miután az alattvalók Bizáncban megkeresztelkedett fivérét letaszították a trónról, és meggyilkolták, de semmi sem utal arra, hogy az Európa keleti felét uralma alá hajtó avarság vezetője egy, a soraiban egyébként nyilvánvalóan megtalálható magyar néprész lett volna. A „szabír” népnév eltűnésével kapcsolatban már itt az Indexen is többször emlékeztettem Németh Gyula megfigyelésére, aki szerint Kr. u. 558 táján következik be ez az esemény, érdekes módon pont akkor, amikor ugyanezen a területen, a Kaukázusban, illetve annak előterében feltűnik a „kazár” etnoníma. Németh kiemeli, hogy Maszúdi nem tévedett, amikor azt állította, hogy a szabírokat csak a perzsák nyomán hívták kazároknak, ugyanis perzsául a „kazár” ugyanannyit tesz, mint a „szabír” törökül, mindegyik szó jelentése egyaránt: ’eltévedt, bolyongó’ (A honfoglaló magyarság kialakulása; MTA, Bp., 1930). 

 

 

„De nagyon sajnállak, szivem! Ha nem birod, szedjél tablettákat gondolkozás helyett!”

 

Köszönöm, hogy így aggódsz értem, de inkább azt javaslom, valami komolyabb szakirodalom-félében mélyedjél el, mielőtt a magyar paleolitikumot meg a többi hasonló témát itt tovább erőltetnéd.

 

Amúgy nem vagyok a „szíved”, a szexuális érdeklődésem teljesen egészséges hetero-.