II. Agum,
Kik voltak a szkíták?, 8823: A Ftonyo-féle filozofálás helyett nézzünk egy kis konkrétumot.
In the Kozlov Collection (Hermitage Museum, St. Petersburg), there is a fragment of Parthian wool embroidery dated to the first century B.C. to first century A.D. The face is of startling individuality and comparable to the contemporary numismatic portraits. Pope finds in this portrait a worthy antecedent of the Sasanian metal relief portraits. (A. U. Pope,
A Survey of Persian Art, II, fig. 240)
Töredékes parthus gyapjúhímzés a pétervári Ermitázs Kozlov-gyűjteményéből. Becsült kora: Kr. e. I. sz.–Kr. u. I. sz. A portré megdöbbentően egyéni, és összevethető a korabeli érméken szereplő arcképekkel. Pope a Szászánida fémdombormű-ábrák nagyszerű előzményét látja benne.
Forrás: Arthur Upham Pope: A Survey of Persian Art II.; Oxford University Press, 1939; Asia Institute Books–Meiji Shobo (Japán)–Ekram Manafzadeh (Irán), 1964, 240. ábra.
Gandas,
Kik voltak a szkíták?, 8824:
Dévaványáról: A XVIII-XIX. századi folyószabályozásokig a jégkorszak alakította táj igazi vízi birodalomnak számított, a Hortobágy-Berettyó hullámterének mai képét az ősi
Berettyó kanyargó medre uralja. A város területe már a Körös-kultúra idején is lakott volt, de a környéken találtak szarmata cserepeket is. A hagyomány szerint a
Csörsz árka Dévaványa, Szeghalom irányából húzódott Berekböszörményig. Az első írásos emlék a XIV. századból való, akkor először Jana, majd Vanaként említették.
Forrás: http://64.233.179.104/search?q=cache:KX0OWhOCB9sJ:www.radio.hu/index.php%3Fcikk_id%3D68013+k%C3%B6r%C3%B6s+kult%C3%BAra&hl=hu.
Hozzátehetjük még, hogy a "
dava" jellegzetes dák várnév, román kutatók is összevetik Déva várának elnevezésével és a hozzá kapcsolódó balladával. Csak azt felejtik el, hogy a dákok (dahák) eredetileg lovas nép, nemcsak Erdélyben és a Kaukázusban éltek, hanem a parthusokhoz is sok közük volt Sztrabónék szerint. Erdélyben több harci szekerüket stb. kiásták. (Ezeket sajnos megint emlékezetből írom.)
II. Burna-Burias,
Volt-e magyar rovásírás, 742: Provó Jordanest idézi az 50 000 éves magyar írásbeliség rovatban:
„
Vesosis, az aegyptusiak királya, … csaknem egész Asiát uralma alá vetette, s arra kötelezte, hogy kedves barátjának, Sornusnak, a médek királyának adót fizessen. Hadseregéből akkor néhányan a győztesek közül megtekintették az alávetett, mindenben bővelkedő provinciákat, s elhagyván az övéik csapatát, önként Asia területein maradtak …Az ő nevüktől, illetve nemzetségüktől származtatja Pompeius Trogus a parthusok törzsét …Ebből következően a mai napig is szkíta nyelven a szökevényeket parthusoknak nevezik.”
Megjegyzéseink a Provó által emlegetett 'pártos, pártütő' etimológiához:
Pahlavi, pehlevi: An Iranian language used in Persia during the reign of the Sassanids.
Etimológiája: Persian
pahlawī, from
Pahlav, Parthia, from Old Persian
Parthava-.
Forrás: http://www.bartleby.com/61/32/P0013200.html
Az óperzsa ékiratokban tehát
Parthava (Parθava) alakban fordul elő a területnév, ami viszont a szumír
„Szubur-ki”,
„Szubar-ki” toponímákhoz áll közel, s ezekben nem nehéz felismerni az sz-elővetést.
A Parthava>Pahlav alakoknál metatétikus jellegű hangzócsere (vö. pl. bishop–püspök) és r–l átmenet történt.
Nézzük azonban, mit ír róluk Iustinus (XLI, 1–3):
„A parthusok, akik kezében most – miután szinte megosztoztak a földkerekségen a rómaiakkal – a Kelet fölötti uralom van, a szkíták száműzöttei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert scytha nyelven a száműzötteket »parthus«-oknak mondják …Scythiából belső lázongások folytán űzték ki őket; ekkor titokban Hyrcania meg a dahák, apartanusok és margianusok népei között elterülő pusztaságokat foglalták el …Nyelvük a scytha és a méd nyelv között középen foglal helyet: e kettőnek a keveréke. Ruházatuk egykor saját divatjuk szerint volt; mióta bevonult hozzájuk a gazdagság, olyan, mint a médeké: pompás és redőkbe szedett. Fegyverzetük ősi és scythaforma …A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek; gyakran színlelik a megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék …Gyakran a küzdelem legnagyobb hevében hagyják ott az ütközetet, majd kevéssel utóbb, futtukban újra kezdik a csatát, úgyhogy amikor az ember azt hinné, hogy már legyőzte őket, éppen akkor kell a legnagyobb veszéllyel szembenéznie. Nekik is meg a lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelmül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi …minden egyes férfinak több felesége van …Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyek intézésére; lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek …Az érzéki élvezetekben mértéktelenek…”
(Horváth János ford.)
Érdemes megfigyelni, hogy Iustinus félreérthetetlenül nehézpáncélos lovasokról (cataphractusokról) beszél a parthusoknál, ami azért is fontos, mert egy Ftonyo nevű hozzászóló nagyképűen Szászánida eredetűnek mondta a vértes nehézlovasságot pár hónapja a
Kik voltak a szkíták? topicban. Az ismert Dura városbeli falfirkát kellett egyebek mellett felhoznom ezen állítása és a középkori európai lovagi intézmény parthus eredetének igazolására.
II. Burna-Burias,
Volt-e magyar rovásírás, 743: Mint látható, Iordanes és Iustinus is
Trogus Pimpeius elveszett művéből másolt.
