Az amazonos_testvértopikban érdekes bizonyítékokat hoztál fel ezzel kapcsolatban. Majd igyekszem én is utánanézni. Egyelőre hadd idézzek egy igen hasznos és tanulságos cikket a régész-asszirológus-elméleti nyelvész Simon Zsolt tollából:

 

Simon_Zsolt:_Trója_az_anatóliai_nyelvészet_tükrében

 

Homérosz¹ világa sokáig a mítosz világának számított. Trója és a mükénéi civilizációnak a XIX. században történet felfedezése, majd a lineáris B írás 1952-es megfejtése rámutatott e mítoszok történeti magvára. Ám még ennél is sokatmondóbbnak bizonyultak azon ókori keleti forrásaink, melyeket hettita nyelven fogalmaztak meg, és ékírással jegyeztek fel az i. e. XVI. és XIII. század között, s amelyek gyökeresen más megvilágításba helyezték e mítoszokat. A történeti nyelvészet a homéroszi világ ezen újrafelfedezésében döntő szerepet játszott: segítsége nélkül a sejtéseket sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudtuk volna.

 

A trójaiak nyelvéről ma már nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy luvi volt², azaz az indoeurópai nyelvek ún. anatóliai ágához tartozott, ahova többek között a hettita, a Hettita Birodalom hivatalos nyelve is (s amely nyelvek utolsó nyomát az i. sz. VI. században leljük meg!)³. Ezt nem csupán a lejjebb még részletesen tárgyalandó névanyag bizonyítja, hanem az 1995-ben Trójában lelt, kb. i. e. 1150-ből származó hieroglif luvi (a luvi egy szociolektusa) felirattal ellátott írnoki pecsétlő⁴, amelyből következik, hogy legalább az adminisztráció nyelve a luvi volt. Ilyen összefüggésekben érdemes megvizsgálni a trójaiak szövetségeseit is.

 

Az Íliász szövegében rendkívül gyakoriak a visszatérő, régi epikus tradíciókba visszanyúló formulák. Egy ilyen közülük a hatszor ugyanolyan formában felbukkanó „Trójaiak, lykiébeliek, dardán tusavívók”. A lyköket jól ismerjük a II. évezred hettita forrásaiból, országuk neve Lukkaš (az -aš hettita alanyesetrag), mely Homérosnál Lykié formájában bukkan fel, egy görög földrajzi név-képzővel és a jól ismert u > ü hangváltozással, ami az ión és attikai dialektusokban ment végbe. A lykök pedig, amint ez közismert, egy luvi dialektust beszéltek!⁵ A dardánok trójaiakkal való rokonságához kétség sem fér, hiszen Priamosz dinasztiájának ősapja Dardanosz, Zeusz fia, és a dardánok vezetője maga Aineiász, e dinasztia egyik oldalági sarja. Annál érdekesebb, hogy 1275-ben a Qadeš melletti, döntetlenül végződött csatában, ahol a kor nagyhatalmai, a hettiták és az egyiptomiak csaptak össze, az egyiptomi források a hettita szövetségesek között sorolják fel a lüköket és a dardánokat (drdny), valószínűleg nem függetlenül Alakšanduš, Wilušaš, azaz Trója királya (ld. lentebb) és a hettita nagykirály, Muwatalliš között nagyjából öt évvel azelőtt megkötött szerződéstől⁶. Mindez a trójai „katonai ranglétrán” is jól látszik, ahol Hektór után második a rangban Aineiász, a dardán vezér, a harmadik szint pedig Szárpédón és Glaukosz, a lük parancsnokok, akik a Priamosz-fiakkal egyenrangúak.

 

A hettita forrásokból még egy rokon nyelvet, népességet ismerünk, a későbbi Paphlagónia lakóit, a pláikat⁷, akik valószínűleg szintén felbukkannak az Íliászban mint a Bundásmellű Pylaimeneész vezette paphlagónok, akiknek nevében feltehetőleg egy reduplikált formában rejtőzik nevük⁸, s valószínűleg Blaéné városa is az ő nevük folytatója⁹. Felvonultak a trójaiak oldalán a müszök is, akikről a költő Alkaiosz elárulja, hogy a másik nevük kéteiosz, akik szintén ott harcoltak a trójaiak oldalán, Eurüpülosz vezetésével¹⁰, akinek apját Télephosznak nevezték, amely egy anatóliai vegetációistenség hettita uralkodók által is viselt  nevének (Telibinuš) kései formája¹¹. Hérodotosz elmondja, hogy a müszöknek két testvérnépük van, a lüdök és a károk¹², s akik természetesen ott harcoltak Trójánál, mint a „barbárszavú kár seregek” s mint a maión nép: Hérodotosz ugyanis arról is tudósít, hogy a lüdöket régen méiónoknak hívták¹³. A két név azonosságához kétség sem fér, hiszen az ión-attikai nyelvjárásokban végbement /ā/ > /ē/ változást tükrözi. A nyelvtudományban ma már régóta ismert tény, hogy a lüdök egy, a hettitával és a luvival rokon nyelvat beszéltek, sőt, a kilencvenes években sikerült a kár írás megfejtése¹⁴, s így végleg bebizonyosodott a fenti nyelvekkel való, eleddig csak sejtett rokonsága, bár még ma sem tudjuk, a lüdhöz (ez a valószínűbb) vagy a luvihoz állt-e közelebb. Ha Agamemnón vezérletével a görög törzsek összessége vonult fel, akkor Priamosz köré odagyűlt egész Nyugat-Kis-Ázsia rokon népessége.

 

De ha ily jelentős állam volt Trója, illene, hogy a hettita szövegek is megemlékezzenek róla. S ezt meg is teszik, a történettudomány legnagyobb vitáira alkalmat adva ezzel.

 

A hettita forrásokban számos alkalommal szerepel egy Wilušaš nevű királyság, akinek uralkodójával, Alakšandušsal 1280 körül Muwatalliš (kb. 1290–1272) hettita nagykirály szerződést kötött. Wilušaš neve mindenkinek a trójai fellegvárat, Ílioszt juttatta, juttatja eszébe. Az biztos, hogy ennek eredeti alakja *Wilios, amely bilabiális /w/ Homérosz korára a legtöbb görög dialektusból már eltűnt. Ám a görög hangtörvények szerint Wilušaš neve egy *Wilua- alakot adott volna, ebből pedig nem lesz Wilios. Ugyanakkor a Wilios alak szolgálhatott alapul az egyiptomi Wiry formához, amely III. Amenhotep fáraónak egy, az égeikumi kereskedelmi útvonal helységeit listázó feliratából maradt ránk¹⁵. De ugyanakkor a hettita források földrajzi meghatározásaiból egyértelműen következik, hogy Wilušaš azonos Trójával¹⁶. A megoldás nem az, hogy erőszakot teszünk a hangtörvényeken, hanem hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy egy adott városnak lehet egy saját és egy, a külföldiek által használt neve, amely azonban az adott külföldi nyelv megszokott formáira van „hajlítgatva”. Tróját Wilušašnak a luvik és hettiták nevezték, Wiliosznak (egy igazi görögös -iosz végződéssel) a görögök, és tőlük vették át az egyiptomiak. Ljubljana vagy Milánó német elnevezéséhez (Laibach, Mailand) ugyanezen elv szolgált alapul¹⁷.

 

Wilušašról megtudjuk még azt is, hogy I. Tudhaliyaš hettita nagykirály alatt (kb. 1420–1400) egy bizonyos Aššuwaš országnak volt része, ami a mai Északnyugat-Kisázsia vidékeit foglalta magába. E hettitizált földrajzi név feltehetően a luvi aššu- ,ló’ szóból van képezve egy -u- (indoeurópai <*-wo-) képzővel, jelentése ’a lovas vidék’¹⁸, nem véletlenül énekelt tehát Homérosz „lónevelő” és „lófékező” trójaiakról (a mi Ázsia szavunknak is feltehetően ez a végső forrása).

 

Szintén az Aššuwa részeit felsoroló táblán maradt fenn Tru(w)išaš neve is, ami kifejezetten áttetsző, hiszen a magánhangzók közötti -s- a görögben kiesett, s az így fennmaradó alak már egyezik Trójáéval (ill. a homéroszi Tróiéval, ami a már tárgyalt ión-attikai változást mutatja).

 

Alakšanduš neve kevés fejtörést okozott a kutatásnak, ő Alexandros, a ,férfivédő’, ahogy a trójai háborút kirobbantó királyfit, Pariszt hívták másképpen, ez ennek luvizált alakja, hiszen ne feledjük, a luvi nyelv csupán az /a/, /i/, /u/ magánhangzókat és hosszú párjaikat ismerte, így az /e/-ket /a/-val adták vissza, az első évezred kezdetéig¹⁹.

 

Az újabb kutatás azonban ennél jóval összetettebb kapcsolatokat is feltárt. A trójaiak személynevei első pillanatra sokat nem nyújtanak egy anatóliai nyelvésznek, hiszen többségük egyszerű görög név (Hektór, Astyanax stb.), s csak néhány rejtélyes név akadt, mint Priamosz királyé.  E név viszont jól levezethető a luvi Priyamuwašból²⁰, ami ’kiváló bátorságú’-t jelent. Sőt mi több, luvi névkompozitumok első tagjaként gyakran szerepel a Pari-, mint pl. Parizitiš. Parisz neve ezt őrizheti, mégha kissé elhomályosult formában is. Valószínűleg még számos ilyen kapcsolatra fog a kutatás bukkanni, mint például Küknoszra, a trójaiak szövetségesére, akinek neve megegyezik Kukkunnišsal, Alakšanduš elődjével²¹.

 

Wilušaš nemcsak a görög költők ajkára került. Ištanuwa város szertartási szövegei között fennmaradt egy, a XVI. században keletkezett rituálé²², amely hettita nyelven írja le a szertartás menetét, de felsorolja a szertartás alatt luvi nyelven énekelendő versszerű kórusénekek kezdősorait, melyek közül egy rendkívül érdekes: ahh(a)=ada=tta aladi // awinta Wilušadi ’Amidőn a tengerről, Wilušašból eljövének…’ Talán Anatóliában is élt valamilyen epikus tradíció a tengerparti városról.

 

A hettita szövegek azonban a görög mitológia más eseményeinek történeti magvát is megőrizték nekünk: ebben semmi meglepő nincs, hiszen diplomáciai kapcsolatban álltak Ahhiyawa, azaz az akhájok királyával (hettitizált Ahhiyawa < luvi Ahhiyau-: Ahhiya-+ luvi u- (*-wo-)²³, akinek afféle előretolt helyőrsége volt ott, amit a mükénéi görögök Millatosznak (> Milétosz), a luvik és hettiták pedig Millawandašnak hívtak: a mükénéi Millatosz és a luvo-hettita Millawanda Milla- előtagja ugyanaz, de a saját helynévképzési szokások szerint képezték tovább, akárcsak fentebb Wilušašt (a hettiták nagy előszeretettel használták a -wandaš ’valamiben gazdag’ képzőt), mert a név valószínűleg, legalábbis Milétosz egyik alapítási mítosza szerint krétai (minószi) eredetű²⁴. Milétosznak tehát ilyen régre nyúlik vissza az eredete, akárcsak Leszbosz szigetéé vagy Epheszosz városáé: a sziget Lazbaként szerepel egy hettita levélben²⁵, a görög forma az i. e. I. évezred kezdetén a nyugat-kis-ázsiai dialektusokban (luvi, lüd, kár) végbement hangváltozást /ă/ > /e/ mutatja, akárcsak Abasa- /Epheszosz, a görög szigma pedig a luvi z/zz szabályos visszaadása²⁶.

 

Ennél érdekesebb kérdés, ki is volt a trójai háborút megelőző nemzedékek két híres alakja, Eteoklész, a thébai Oidipusz fia és Átreusz, a mükénéi király valójában, akikről a hettita források szintén hírt adnak. A történelmi Eteoklészt a hettiták Tawaglawának [< luvi *Tawaklawa- < görög (mükénéi) Etewoklewés]²⁷ hívták, és a valószínűleg Thébában (!)²⁸ székelő ahhiyawai uralkodó bátyja volt²⁹, aki együtt harcikocsizott a hettita nagykirály kocsihajtójával, amint ez II. Hattušiliš nagykirály (kb. 1265–1240) az akháj uralkodónak szánt ún. Tawaglawa-leveléből kiderül. Átreusz már nem volt ily előkelő: az I. Arnuwandaš-kori (kb. 1400–1375) ún. Madduwattaš-levélből kirajzolódó portré szerint a valódi Átreuszt, Attrišiyašt/Attaršiyašt 1400 körül elűzték a görög szárazföldről, majd Kis-Ázsia délnyugati, akháj részén letelepedve mint afféle condottière kereste kenyerét³⁰.

 

Csupán egy kis ízelítőt nyújthattunk most, leginkább az elmúlt tizenöt év kutatásaira támaszkodva. Szinte bizonyos, hogy a kutatás előrehaladtával további mozaikokat illeszthetünk e képhez, mely az i. e. XII. század beköszöntével gyökeresen megváltozott: e birodalmak összeomlottak, letűntek, vagy átalakultak, s az eseményekre már csak a lakomákon Hellász-szerte regélő vándorénekesek emlékeztek. A történelem a monda homályába burkolózott, s a monda mítosszá lett.

 

¹ A lábjegyzetek szolgáltatják a tudományos apparátust, amelyet ha leválasztunk a cikkről, megkapjuk az ismeretterjesztő szöveget, tehát a lábjegyzetek kizárólag az állítások megalapozottságának igazolását szolgálják, az ismeretterjesztő cikk olvasójának semmitmondóak és unalmasak lennének. – A helyesíráshoz. A hettitológiában két irányzat létezik a tulajdonnevek írásában, az egyik csak a puszta tövet írja ki, míg a másik az alanyesetet, tehát pl. Hattušili: Hattušiliš. Mi magunk ez utóbbi irányzatot követjük, elméleti megfontolásokból, elvégre Antigonoszt sem írjuk Antigonónak. Az átírások esetében nyomdatechnikai okokból a <h> alól elhagytuk a félkört, de az <š>-en megtartottuk a hačekot, a hangulat kedvéért. A görög nevek tudományos átírásban szerepelnek.

² Első bizonyítása: Calvert Watkins, The Language of the Trojans, in: Machteld J. Mellink (szerk.), Troy and the Trojan War. A Symposium Held at Bryn Mawr College, October 1984, Bryn Mawr, 1984, 45–62.

³ Vö. K. Holl, Das Fortleben der Volkssprachen in Kleinasien in nachchristlicher Zeit, Hermes 43 (1908) 240–254 és Frank Starke, Troia im Kontext des historisch-politischen und sprachlichen Umfeldes Kleinasiens im 2. Jahrtausend, Studia Troica 7 (1997) 447–487, kül. 457.

⁴ J. David Hawkins & Donald F. Easton, A Hieroglyphic Seal from Troia, Studia Troica 6 (1996) 111–118.

⁵ Frank Starke, Luwisch, in: Der Neue Pauly 7 (1999) col. 528–534.

⁶ Watkins (n.2.) 52¹³.

⁷ Hagyományosan paláinak nevezik, de a Pa-la-a- íráskép egy /pla-/ hangalakot tükröz (sőt, talán /bla-/!), Frank Starke, Palaisch, in: Der Neue Pauly 9 (2000) col. 165–166.

⁸ Watkins (n.2.) 45.

⁹ Starke (n.7.) 165.

¹⁰ Odüsszeia XI, 519–522

¹¹ Peter Högemann, Troias Untergang - was dann? Alte Dynastien, neue Reiche und die „Ionische Kolonisation” (12.–6. Jh. v. Chr.), in: Troia. Traum und Wirklichkeit. Begleitband zur Ausstellung, Stuttgart, 2001, 58–63

¹² A görög–perzsa háború I, 171

¹³ A görög–perzsa háború I, 7

¹⁴ Összefoglalóan: Frank Starke, Karisch, in: Der Neue Pauly 6 (1999) 279–280 és M. E. Giannotta et al., La decifrazione del cario, Rome, 1994.

[1][15] Marcus Müller, Was wussten die Ägypter? Hinweise auf Handelsverbindungen mit Troia, in: Troia. Traum und Wirklichkeit (n.11.) 51–53; Elmar Edel, Die Ortsnamenlisten aus dem Totentempel Amenophis’ III., Bonner Bbilische Beiträge 25., 1966, 33-60, kül. 46-48; Wolfgang Helck, Die Beziehungen Ägyptens und Vorderasiens zur Ägäis bis ins 7. Jahrhundert v. Chr., Darmstadt, 1995², 23-26.

[2][16] A bizonyítás: Starke (n.3.).

[3][17] Ugyanígy Joachim Latacz, Wilusa (Wilios/Troia). Zentrum eines hethitischen gliedstaates in Nordwest-Kleinasien, in: Die Hethiter  und ihr Reich. Das Volk der 1000 Götter, Bonn, 2002, 196-201; Starke (n.3.) passim.

[4][18] Starke (n.3.) 456⁹³.

[5][19] H. Craig Melchert, Anatolian Historical Phonology, Leiden, 1994, passim

[6][20] Starke (n.3.) 458 a problémákhoz és a megoldáshoz.

[7][21] Watkins (n.2.) 49.

[8][22] KBo IV. 11, 46. XIII. századi másolata egy óhettita példánynak. Vö. Frank Starke, Die keilschrift-luwiscgen Texte in Umschrift, StBoT 30., Wiesbaden, 1985. Watkins (n.2.) 58-60 félrefordítja.

[9][23] Starke (n.3.) 450¹⁹.

[10][24] Wolf-Dietrich Niemeier, Hattusa und Ahhijawa im Konflikt um Millawanda/Milet, in: Die Hethiter (n.17.) 295.

[11][25] KUB XIX 5 + KBo XIX 79, ld. még KUB XXVI 91 Vs. 6-7.

[12][26] Starke (n.3.) 453⁵⁸.

[13][27] Starke (n.3.) 126⁷⁶⁶.

[14][28] Niemeier (n.24.) 295.

[15][29] Hans G. Güterbock, Wer war Tawagalawa?, Orientalia 59 (1990) 157–165.

[16][30] Niemeier (n.24.) 296.