Milyen a családbarát egyház?
március 23. 15:19

Beszélgetés Bíró László püspökkel a Gazdaság – Családbarát társadalom – Családbarát egyház konferencián a családok felelősségéről, a szabadságról és a családbarát egyházról.

 – Püspök atya, a konferenciát köszöntő szavaiban egyebek között arról beszélt, hogy a társadalom felelős a családokért, de a családok is felelősek azért, hogy hogyan alakul a társadalmi környezet. Kifejtené bővebben ezt a gondolatot?
– A családnak magának is kell tennie azért, hogy családbarát környezete legyen. Nagyon rossz úton jár az a család, amely bezárkózik, egyfajta mártír öntudattal figyeli a körülötte, a feje fölött zajló folyamatokat. Ha a család nem érzi azt a felelősséget, hogy környezete számára családbarát minta legyen, akkor a környezete is egyre inkább deformálódik. Ahogyan a bevezetőben is fogalmaztam a veszély elől való menekülés nem hárítja el a veszélyt. Ezen a konferencián civil szervezetek találkoznak össze, egyházi kezdeményezésre. Fontosnak tartom, hogy társadalmunk gondolkodásába beépítsük a családbarátságezt fogalmát. 

– Az előadásokban – ha nem is direkt módon, de áttételesen mindenképpen – megfogalmazódott, hogy ma sokan, sokszor a szabadságra hivatkoznak, szabadságjogok nevében rombolnak le vagy kérdőjeleznek meg fontos értékeket. A szabadság nagyon jól hangzó és sokakat megtévesztő fogalom: nem kell kötöttségeket vállalni, nincsenek korlátok. Ilyen környezetben sokszor nehéz döntést hozni és kiállni a keresztény értékrend mellett. Mit mondhatunk ezekre a jól hangzó érvekre? 
– XVI. Benedek pápa beszédeiben sokszor érinti a szabadság kérdését. Figyelmeztet arra, hogy az emberi személyt, annak szabadságát tisztelni kell, ez jó dolog. De az erkölcsi relativizmus annyira „tiszteli” az embert, hogy sokszor nem meri kimondani az igazságot sem. Így az embert bezárja egoizmusa börtönébe, abszolút magányosságba taszítja. Azt gondolom, hogy a szabadsághoz hozzá kell tennünk két dolgot. Az igazságot és a szeretetet. Ha nem tesszük hozzá az igazság és a szeretet valóságát a személy méltóságához, akkor az ember tényleg belezuhan az individualizmusba. Megfagyunk a magányunktól, az elszigeteltségünktől.

Ami kiemelhet bennünket a magányból az önzésből, az a szeretet. Én bízom abban, hogy egyre többen felismerik a relativizmusnak ezt a veszélyét. A Jöjjön el az én országom plakátban nem csak az a fájó számunkra, hogy egy imádságot karikíroztak ezzel, hanem a tartalma, a mondandója is borzasztó.

– Ön a konferencián A családbarát egyház víziója címmel tart előadást. Milyen, vagy milyennek kellene lennie a családbarát egyháznak?
– Azt gondolom, hogy nekünk is valóban családbaráttá kell lennünk. A családpasztorációt az evangelizáció szerves részének kell tekintenünk, nem egyfajta luxusszolgáltatásnak. II. János Pál pápa nagyon sokszor hangsúlyozta, hogy a családpasztoráció az új evangelizációnak igen fontos útja. Minden hitoktató tapasztalja, hogy ha nincs mellette a család, akkor ő sokkal kisebb hatékonysággal dolgozik.

Az egyháznak figyelembe kell vennie azt, hogy híveinek többsége feleség, férj, anya, gyermek, nagyszülő és unoka. Ennek a ténynek meg kell jelennie a liturgiában, az igehirdetésben is. Otthonossá kellene tennünk egyházközségeinket a családok számára. Erre már sok jó példát látunk, de van még bőven tennivaló.

– A konferencia előadásai is utaltak rá, hogy ma már Európa országaiban és Magyarországon is előfordul, nem is egyszer, hogy a katolikus családok is válságba kerülnek, sőt tönkremennek. A katolikusok között is sok elvált van, nálunk is jól ismert a csonka család fogalma. Mit tehet ilyen helyzetben az egyház, és hol a helyük az egyházban azoknak, akiknek zátonyra futott az életük, a házasságuk?
– A családbarát egyháznak két irányba kell irányítania a figyelmét. Egyrészt a megelőzésre: a családot erősíteni, kiépíteni a családok hálózatát, segíteni a családoknak abban, hogy egymásra találjanak. Ugyanakkor a családbarát egyházban otthonra kell találniuk az elváltaknak és újraházasodottaknak is.

II. János Pál pápa mondta sokszor, hogy az egyházban az elvált és újraházasodott ember is megkeresztelt ember marad. Nem áldozhat, de tagja az egyháznak, meghívást kap az imádságra, a szentmisére, a közösségbe és magára az evangelizálásra is. Az egyház nem zárkózhat el attól, akinek zátonyra futott az élete. Jézus szavaira emlékezve: különös figyelmet kell szentelni rájuk, hiszen nem az egészségesnek van szüksége az orvosra, hanem a betegnek.

Magyar Kurír