A roma családanya 15 gyerek kíséretében belép a családsegítõbe.
- Ez igen! - így a szociális gondozó -, Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja enerváltan az anya, akinek már herótja lehet ettõl a kérdéstõl, majd odafordul a gyerekekhez, és kiadja a parancsot: - Üjjé le, Jocó! - mire az összes gyerek leül.
- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor most közösen kitöltjük a kérvényt. Elõször kérném a gyerekek nevét, egyenként.
- Ez itten a legidõsebb, a Jocó.
- Aha. A következõ?
- Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a szemöldökét, megköszörüli a torkát, és tovább ír. Egyik fiúnak a másik után, a legidõsebb négynek, mindnek Jocó a neve. Ezután a legidõsebb leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a dolgot. Akkor az összes gyereket Jocónak hívják?
- Igen, ezze eccerûbb a dógom - válaszolja az anya. - Ha itt az ideje, hogy indúni köll az iskolába, csak szóllok: "Jocókám, indulás!". Ha kész a vacsora, csak eekiátom magamat: "Jocókám, kész a kaja!", és má szaladva gyün is az összes. Ha félõ, ho' kiszalad valamellik az uccára, csak szóllok: "Megájá, Jocó!", és az összes megáll. Életem legjobb ötlete vót, az összeset Jocónak keresztûni.

A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit, megráncolja a homlokát és merengve megkérdezi:
- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja szólítani, nem pedig az egész csapatot?
- Há' mi lenne? Akkó a vezetéknevin szólittom.