Simply Red Creative Commons License 2006.03.17 0 0 17506

Kedves egy mutáns! Az természetesen igaz, bizonyos speciális eredményeket nagyon egyszerű gondolatmenetekkel is ki lehet hozni. Pl. a NevemTeve (vagy mmormota, bocs, most nem tudom melyikük) által előszeretettel felhozott fényóra gondolatkísérlet is ilyen. Azonban egyrészt nem nyilvánvaló, hogy a különböző speciális megoldások nem mondhatnak-e esetleg ellent egymásnak, másrészt ezekben az esetekben egy csomó dolgot hallgatólagosan feltételezünk, harmadrészt, nem választjuk szét a modellt a valóságtól. Pedig a kettő között óriási a különbség: a modell olyan, amilyennek mi alkotjuk meg, és megkövetelhetjük tőle a jóldefiniáltságot és ellentmondásmentességet, a valóság pedig olyan, amilyen, és nem követelhetünk meg tőle semmit. Másrészt, e hallgatólagos feltételezések köre, mivel nincsenek kimondva, egyik ember számára más, mint a másik számára. Tipikusan ilyen hibás hallgatólagos feltételezés a relativitáselméletet kritizáló laikusok részéről az abszolút egyidejűség feltételezése. Ha az idő tulajdonságait csak intuitíven használják, észre sem veszik, mikor használták ki azt a tulajdonságát, amely a spec. rel. elméletben már nem igaz.

 

Ha viszont egyszeűen azt mondjuk, hogy speciális relativitáselmélet téridőmodellje egy négydimenzós affin tér Minkowski-metrikával ellátva, adott inerciális megfigyelő pillanatnyi terei pedig e téridőnek a megfigyelő világvonalára merőleges 3-dimenziós alterei, ezzel mindent montosan megmondtunk (persze, ahhoz, hogy ezt valaki megértse, szükséges annak a pár dolognak az ismerete, amiket felsoroltam). Ekkor látható, hogy a modellünk ellentmondásmentes, látható, hogy mi része a modellünknek, és mi nem, minden fogalmat explicit módon, pontosan definiálni lehet, és nem kell hallgatólagos összefüggésekre támaszkodnunk.

 

A relativitáselmélet ellen ágálók éppen e miatt a helyzet miatt nem értenek semmit, t.i., a miatt, hogy ki nem mondott összefüggéseket érvényesnek tekintenek, és ezekhez viszonyítják a spec. rel. állításait, amelyek természetesen ezekkel nincsenek összhangban. Kiváló példa erre magnum56 legutóbbi érvelése, amely úgy hangzott, hogy ha nekimegyek egy oszlopnak, és dudor nő a fejemen, akkor annak az oszlopnak vastagsága is van. Ez az érvelés a köznapi életben megállja a helyét, a relativitáselméletben viszont nem, hiszen az olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeket a köznapi életben soha sem tapasztalhatunk meg. Éspedig azért nem, mert az általunk érzékelt világban nem fordulnak elő olyan nagy sebességű mzgások, ahol a relativisztikus effektusok már nem hanyagolhatók el. Magnum56 azt gondolja, hogy az oszlop szilárd, megfoghatom, és érzem, hogy van vastagsága. Arra nem gondol, hogy ha ez az oszlop fénysebeséghez közeli sebességgel száguld el mellettem, akkor nem tudom megfogni, ezért a vastagságát máshogy kell megmérni, és éppen az mondana ellent a kísérleti tapasztalatoknak, ha ez a vastagság minden megfigyelő számára ugyanakkora volna.

 

A közvetlenül nem érzékelhető világ leírására nem alkalmasak az érzékelhető világ dolgaiból elvonatkoztatott fogalmaink. Ezért van szükség matematikai modellre. És mivel a köznapi intuíciónknak e modell ellentmond, ezért mindenképpen jól definiáltnak kell lennie, különben egyrészt nem lesz egyértelmű, hogy adott esetben pontosan hogyan is kell használni, másrészt, nem vizsgálható az ellentmondásmentessége sem. Tökéletesen szét kell választani a matematikai modellt a köznapi értelemben vett fizikától. Miután a modellünk kész, tisztázni kell, hogy a modellben szereplő mennyiségeknek milyen valóságban elvégzendő mérési adatoknak kell megfelelniük. Ezután meg kell nézni, hogy a mérési hibahatáron belül valóban olyan összefüggések állnak-e fennt a mért mennyiségek között, mint a modellben nekik megfelelő mennyiségek között. Ha igen, akkor a modell jó, ha nem, akkor rossz. Ennyi az egész. így kiküszöbölhető minden szubjektivitás a dologból, és így lesz belőle tudomány. Egyébként csak mese.

 

 

Előzmény: egy mutáns (17467)