Hát én se nagyon tudom visszaadni őt... gyerekkoromban imádtam, kamaszkoromban gyűlöltem, aztán állandóan hadban álltam vele az öcsém miatt akit ő kritikátlanul imádott és közben  észrevétlenül tönkretett... mindensdetre az a fajta nő volt, akinek nem lett volan szabad férjhezmennie, mert egyszerűen ezzel az állapottal nem tudott mit kezdeni.  Komolyan.

(Ha jól visszagondolok, az egész életem a testvérféktékenység jegyében telt el...:-(((  Hiába próbáltam anyám kedvébe járni, ő mindig csak az öcsémmel fglalkozott... hogy milért? mert ő fiú volt? Mert neveltetése által belétáplát frifiditásából kifolyólag a fiúutódban áldozott a megsértett férfinemnek??? Ma sem tudom...)

Akart ő jó feleség lenni, de mit kezdett volna egy olyan férjjel az oldalán, aki egyetlen gondolatát sem értette meg, mert annyira más volt? Apám a földön járt egész életben, nemhogy a földön, de leginkább vagy 20 centivel a föld alatt, ő a vidéki környezethez szokott, ahhoz, hogy az asszony kiszolgálja, meg legsyen jó széles csípeje meg tudjon kenyeret dagasztani - hogy mi a francnak vetet is el az anyámat tényleg nem tudom.

Azt tudom, hoyg anyám minek ment hozzá férjhez: szerelmes volt bele mint az ágyú, az apám nagyon szép ember volt, 42 éves volt amikor megnősült, és ha hinni lehet atitkos családi leegndáriumnak, ennyi idő skorára már több mint 300 nőnek csavarta el a fejét - apám még 80 éves korűában sem nézett ki többnek 60-nál komolyan. És haláláig imádta a nőket, akármilyen despota volt a családi életben, ha egy csini barátnőmet hazahoztam, egyből udvarolni kezdett neki egyszerűen önkéntelenül...

Anyám meg született értelmiségi volt, könyvek és kották között nőtt fel, eszmék jártak a fejében és nem a dagasztóteknő - pesti lány volt, lett volna sok udvarlója, ha nem jön a háború. 20 éves volt mikor imádott apja meghalt tüdőgyulladásban percekkel a megváltást hozó penicilin feltalálása előtt, utána imádott bátyja is a harctérre ment, egyedül maradt nagyanyámmal, akit úgy neveltek, hoyg majd a férfi megmondja mit is kell csinálni... ez a két magányos nő végig küszködte úgy ahogy a hárborút, volt nagyanyámnak vagyna de nem értett a pénzhez, a kolozsvári többemeletes bérházból valahogyan a háború végére egy budai háromlakásos szar kis ház tulajdonosa lett... ennyi maradt, innen indultunk (már úgy értem, hogy az életem innen indult, mert amikor megszükettem, akkor ez a ház volt...) De aztán még a háború után az is jött, hogy ez a ház is leégett mert ikerjáz volt, felgyujtották az oroszok. Igaz nem ezt akarták, hanem a mésimfelét, de édes istenem ez is veleégett... megmaradt az alsószint, az apám akkor vetet feleségül az anyámat, valahogy valami tetőt csináltak a födémre... aztán a honvédség ujjáépíttette a házat csak éppen lakókat arkott bele úgymont 15 évre... á inkább nem is folytatom... így is zavaros... anyám egy anygal volt, egy tündér volt, olvasott, zongorázott, ör nyelvcen beszélt, és nem erre a világra való volt, apám meg oylannyira földi jelenség volt, higy csak na... két ellentétes ember közt nőttem fel és mindkettőből hoztam valamit - azt nem akartam,, hoyga a ygerekeim oylanok legyenek mint az anyám, mert tudtam, hogy akkor mindenki csak megbántani tudja őket -de minden hiába a gének utat törnek, a nagyobbik lányom épp olyan... :-((( Éppen oylan nem evilágra való... :-(((