Biga Cubensis Creative Commons License 2006.03.10 0 0 388

Én is sokat jártam az előadásaira és gyakorlataira. Azt már korán észrevettem, hogy amiket tanít, az megtalálható Oshónál, Walschnál, Tollénél és nem sok újat mond, ha az ember ismeri az előbbieket. Sok ellentmondást magam is tapasztaltam, pl. régebben azt mondta, hogy soha nem lesz egyház a tanításából és verjük meg, ha mégis így lenne, nem olyan rég viszont kijelentette, hogy ki fog választani 12 embert, aki majd továbbviszi a tanításait...

Leírni őt azért nem írnám le, mert az előadásain, az elméleten kívül van pár jó gyakorlati tanfolyama (ami nem occsó), ahol azért lehet érdekes dolgokat tapasztalni, gyakorolni sok-sok emberrel együtt. Szerintem egy idő után viszont az ember túllép rajta, sokan szerintem a társaság miatt járnak inkább vissza. És persze jó sokan azért, mert beleszerettek, istenítik stb..

Annyi pozitívumot látok benne, hogy sok ember között elhintette ezeket a keletről származó tanításokat, de hogy megvilágosodott lenne... azt magam sem tudom. Az emberek meg vágynak egy olyan emberre, akit nemcsak könyvben olvashatnak, aki élő tanító, akinek a közelében lehetnek.. Egyébként ő valószínű másképp gondolkozik a felelősségről, inkább azt gondolja, hogy mindenkinek a saját felellőssége, hogy mit hisz el és kitől.. Aztán persze gyümölcséről a fát... ha évek múltán még mindig ugyanazok visszajárnak hozzá, akikkel kezdte, az jelent valamit.

Emellett viszont nem gondolnám, hogy minden tanító gyökeresen újat hozott, inkább azt, hogy mindig más szemszögből világította meg az ősi bölcsességet... ezt Osho is említette, hogy a nagy tanítók olyanok, mint a kölönböző óceánok.. más a formájuk, de az ízük ugyanolyan sós.

Előzmény: Törölt nick (386)