> de az jön ki belőlük, hogy minél régebbi eseményeket vizsgálunk, annál nagyobb a távolodás sebessége

Pontosítsunk: minél régebbi eseményeket vizsgálunk, annál nagyobb a távolodás sebessége ÉS az esemény távolsága tőlünk. Ráadásul nagyjából arányos ez a két mennyiség.

> Azaz, ha a múlttól haladunk a jelen felé, akkor azt tapasztaljuk, hogy a távolodás sebessége az idő
> előrehaladtával egyre lassul. Még mindig azt állítod, hogy én gondolom rosszul?

Azt állítom, hogy rossz következtetést vonsz le. Ugyanis arra következtetsz, hogy a távolodás üteme éppen most állt meg, hiszen a közeli/közelmúltbeli eseményeknél az már nem tetten érhető, míg a távoli/régi eseményeknél nagyon is. Felettébb szerencsések lennénk, ha éppen abban a korban élnénk, amikor megállt a galaxisok egymástól való távolodási üteme. Az évmilliárdok során folyamatosan lassult ez a távolodási ütem és amikor Dulifuli megszületett, éppen megállt. Nem hangzik ez furcsán Neked?

> Ha azt, hogy az a csillag most is éppen ott van, ahol akkor volt, akkor ez szerintem túl merész,
> sőt, felelőtlen következtetés.

Nem állítottam ilyet. Hanem csak azt, hogy a geometriai tér tágulásával jól összeegyeztethetőek a megfigyelések. Ui. ha a geometriai tér tényleg egyenletesen tágult a múltban (vagyis maga a tágulás üteme független az időtől), akkor szinte hajszálnyira olyan kép mutatkozik, amit látunk: kétszer messzebb levő dolgok kétszer gyorsabban távolodnak (akkor is ha a kétszer messzebb levő dolgokról kétszer tovább kell várni, hogy ezt megtudjuk, lényeg hogy minden távolságtartományból van már információnk). Persze a Hubble-törvény nem teljesen pontosan érvényesül (igen távoli objektumok esetében), ezért az egyenletes tágulás képe sem fogadható el teljesen. Hát ezért nehéz tudomány a kozmológia. De az az elképzelés, hogy "statikus a tér, amiben a múltban gyorsan távolodtak egymástól a galaxisok, a jelen felé közeledve egyre lassulva, éppen úgy, hogy mára a galaxisok egymáshoz képest nagyjából megálltak" számomra elfogadhatatlan.