Fortissimo Creative Commons License 2006.03.03 0 0 34

Sas Józsefnek nem tisztázódott még az adócsalási ügye, azonban újra elnyerte a Miszroszkóp Színpad direktori székét. Mindeközben ugyanis Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés fideszes képviselője azzal gyanúsítja Sas Józsefet, hogy diplomája nem eredeti okirat.

 

 

Sas erkölcsi bizonyítványa teljesen tiszta. A fideszes politikus azt kifogásolja, hogy olyan ember kapta meg egy színház direktori székét, aki nem tudja a végzettségét igazoló okmányt felmutatni. A direktori pályázathoz beadott okirat a politikus szerint hamis. A direktor azonban igazolta: Sas József néven Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendéke volt 1955-ben. A pályázathoz csatolt közjegyzői okiratban viszont az áll, hogy eredeti családnevét, a Polacseket 1958. április 7-én változtatták Sasra.

 

 

A Mikroszkóp Színpad 118 milliós támogatásban részesül, nagyjából ennyi támogatást kap a Radnóti, vagy az Új Színház is. Ughy Attila azt kifogásolja, hogy a fővárosban egyetlen olyan színház sem található, amelyben a színigazgató ne rendelkezne diplomával. A politikus kifogásolja, hogy Sas a Mikroszkóp Színpadon ilyen pozíciót tölthessen be, míg le nem zárul büntetőügye, illetve míg nme tudja minden kétséget kizáróan bizonyítani felsőfokú végzettségét.

 

 (Színes Bulvár Lap információi alapján ma.hu)

Előzmény: Fortissimo (30)