jogos ! :)
szóval a téma a peak oil topikban lett felvetve általánosságban.
egyesek szerint a demokrácia azért nem jó, mert alapvetően két részre szakítja a társadalmat: támogatottakra és támogatókra. és mivel a támogatottak idővel folyamatosan többségbe szoktak kerülni, a legtöbb politikus az ő szavazatukra hajt, mert az ő szavazataikkal akar nyerni. azaz jóléti kiadásokba kezd, ha hatalomra jut, és ezt az adott ország gazdasága szokta megsínyleni. ennek a következménye pedig az adott ország lesüllyedése.
namost szerintem Athénnel is ez volt a helyzet.
aztán erre írta valaki azt hogy nem.
ha Athén történelmét nézem (már amennyire ismerem), a problémák a peloponnészoszi háború idejében jelentkeztek komolyan: a belső jólétet a déloszi szövetség tagjainak befizetései tartották fent, de a déloszi szövetség ekkor már egy fegyverrel összetartott tákolmány volt.
belül pedig a demagógok (ígérgető, de komolyabb koncepcióval nem rendelkező politikusok) jutottak hatalomra, akik könnyelműen döntöttek háborúk mellett. a szicíliai nagy athéni vereség is egy ilyen vállalkozás volt.
szóval szerintem Athén az egyik első példa arra, hogy a demokrácia hová vezet. :)