Hidd el, megértem én a problémádat. Amikor terhes voltam, én is kínosan kerülni igyekeztem a füstöt, és láttam, hogy elég nehéz, mert az, halmazállapotánál fogva, száll mindenfelé.

Csak egy kicsit próbálj te is megérteni minket: mi, dohányosok vagyunk a kisebbség. A nemdohányzó többséget ráadásul törvény is védi. Minket el lehet zavarni, ki lehet üldözni, holott, mint te is emlegetted, ez is egyfajta függőség. Egy rohadt nehéz nap után (minekutána a munkahelyemen nem mindig tudok rágyújtani, és van olyan is, hogy öt-hat órán keresztül nem dohányzom, csak dolgozom), amikor testem-lelkem kivan, bizony én is rá szoktam gyújtani a buszmegállóban. Egyébként gondosan szoktam rá ügyelni, hogy ne zavarjak másokat, és arrébb megyek, vagy nem gyújtok rá, de ilyenkor ez nem megy. És igen, én is nehezményezem, ha olyankor rám szólnak. Kicsit érezd át: ha meg vagy fázva, és tök nyilvánosan tüsszögsz (még ha a szád elé is teszed a zsepid), értékelhetem úgy, hogy nem óhajtom elkapni tőled, és nagyon udvariasan bár, de megkérlek, hogy az egészségtelen köhögéseddel-tüsszogéseddel menj arrébb a megállóból, mert zavarsz engem. Te erre mit reagálnál? Nem éreznéd úgy, hogy rádszóltak, mint egy kisgyerekre? Netán úgy, hogy megszégyenítettek? Esetleg úgy, hogy felnőtt ember létedre valaki igyekszik megmondani neked, hogy mit tehetsz és mit nem? Hmmm?