Teresa7 2006.02.18 0 0 640 Ágh István Az alpesi szépségnek Bled, 1987. május Életem csúcsa ez, fölöttem a háromfejű havas, mennybíró Triglav fagyasztja a bárányfelhőt magára, lecsíkozza a szurdokon jegét, akár a kifutott tejet, lenne itt mind, kit szeretek! együtt három ezüstfej, apám, bátyám meg én, s a kövér kocsmárosné hegyi-ikszlábú lányai hoznák a pálinkát, bort, hurkát, kolbászt, a sülteket rogyásig, s beszélnénk valami túlvilági nyelven, akár most német, angol, francia, magyar, szlovén, szerb, horvát, kínai kedveseimmel táncolnék a lejtős udvaron, beleszédülve kétezerméteres madártalan szakadékba, lelkeink, mint bolyongó harangszó, testünket gondolattalan ott hagyva szeretkezésre a tájjal. Kitárom magamat. Örök egyhelyben szigethajó úszik az időn, emberelőtti ugyanabból felém, s csak nézem, magamba szervesítem azt az ezeréves tudást, hitet, zavartalan arányt, mely templomot épített a tó-kagyló gyöngykövére, sugarak fohászával keresztelve meg, csontvázak talpalatti vitrinéről meghúzhatom szerencsém nagyharangját életem tornya alatt.