Ha olyat találok, szólok.

Megtekinthető lesz a garázsomban.:))))

Szóval ezek a nagy olasz vasak stílust és nagyvonalúságot sugároznak. Ebből következőleg ugyanezt a tulajtól is megkívánják. Legyen rájuk pénze, meg figyeljen (tessen) oda.

A gond annyi, hogy új korukban ez természetes (drágák), használtan viszont már azok is megvehetik, akik újonnan nem engedhetik meg maguknak.

A fenntartási költségek viszont nem változnak, legfeljebb fölfelé. (!)

Ebből logikusan az következik, hogy a 2. tulajtól már lelakottan kapod meg.

Ráadásul stílusos és nagyvonalú ember nem vesz használtautót. Főleg lerúgottat nem. A kör bezárult, ezen nem találsz fogást.

Most pedig a csavar. Mi van akkor, ha a stílusos és nagyvonalú ember magához illő autót keres, de a jelenben nem talál?

Jelzem, rám egyik jelző sem igaz teljesen. Lehet hogy csak régimódi vagyok, és hatnak rám a digó marketingdumák röneszánsz arányokról, mérnöki zsenialitásról meg ilyenek. De ha megnézem a verdámon pl. az ablakok kialakítását, keretezését, a fém és az üveg kiporciózását, a fenséges, latin szögekbe illesztett hűtőmaszkot és motorháztetőt az elegánsan malíciózus lámpákkal, meg a rengeteg tökéletes stíluselemet - hát ez az én autóm, kész.

Ráadásul észérvek alapján vettem:)))

Vetélytársak voltak: BMW 528i Touring, bőr, manual: 3 milla, Volvo V70 2.5D 3,2 milla, V70 2.0 T5 2,7 milla. Ő meg ugye bő 1,5 - hasonló évjárattal, azokénál kicsit jobb felszereltséggel.

Nem mindenben sikerült tehát a nagyvonalú élet: most is a gépnél ülök, dolgozom - de ami máshol hiányzik, az autóban megvan...:)))

Irigyeim sem gyarapodtak. Egy vicc a végére: mikor először bejöttem vele a céghez, egy korhadó, sűrű kék füstöt okádó Volvo 440-essel bíró kolléga aszonta: eddig azt hittem, értesz az autókhoz...

Ráhagytam. Nem lehet mondenki stílusos és nagyvonalú.