Azért az én időmben nem volt olyan sanyarú a helyzet. A Két bükkfa-nyeregtől (innen ágazik el a hadiút a dobogókői útról) amiről tudok, mindössze egyszer volt letakarítva, még mielőtt felköltöztünk. Az építők, meg a mi nagyjaink úgy gondolták, hogy az lesz a jó, ha egyszerűen fel tudunk menni, ezért néhányszor letúrták az utat. Erre  a célra volt ott nekik egy BAT-M. Ráadásul az összes környékbeli osztálytól oda lett irányítva 25 - 25 katona, és a hadiútról törték a jeget. Hiszen a rengeteg letaposott hóból az lett. Persze igazából nem volt teljes a siker, hiszen a költözésünk előtt kifejezetten csapadékos idő volt, és hiába takarították az utat, ha szinte folyamatosan esett. Mikor települtünk, akkor azért viszonylag simán fel tudtunk menni, köszönhetően a KrAZ-oknak, és az akkor még gyakorlott sofőröknek. Tudni kell, hogy akkor kocsira csak az a sorkatona kerülhetett, akinek B,C kategóriás jogsija, és minimum 50 000 levezetett kilométere volt. Na lényeg az, hogy felértünk. Emlékeim szerint akkor volt utoljára letakarítva az út. Utána a tehetség csak addig terjedt, hogy az útra leesett friss havat azonmód letapostuk. Szerencsére a terepjáró kocsiknak könnyen ment. Szinte minden kocsink terepjáró volt, még a buszunk is egy GAZ-66-ra rakott bodega volt. (Nem volt rossz, csak úgy billegett, mint "bíró seggében a lófa... Volt egy bíró nevű kollégám, aki rettentően haragudott ezért a hasonlatért.) Abban az évben annyi hó leesett, hogy még májusban is volt belőle. (május 08-án még esett vagy 10 cm.) Nem tudom, emlékszel-e a felvezető útra, volt ott jobbra némi szikla, egy balos kanyar, majd egy hirtelen emelkedő után egy hirtelen jobbos. Itt úgy jártunk, hogy alattunk tömörödött a hó, és csak a tavasszal vettük észre, hogy egész télen az árok fölött jártunk, amikor az egyik kocsink alatt beszakadt a hó.

A kerítésen belül egyszerűbb volt a helyzet. Volt három műszaki gépünk. Egy tolólapos KrAZ, egy csőrös ZIL hómaró és egy locsoló kocsi seprővel. Mondjuk ez utolsót nem tudtam mire vélni, mert ami hó ott hirtelen leesett, azellen a seprő semmit nem ért, a locsoló rész fúvókái meg el voltak tömődve, mert mielőtt megkaptuk, Zsámbékon a betont festették vele, és beszáradt a festék. Viszont nagyon jól nézett ki.

Tehát a kerítésen belül boldogultunk a hóval még úgy is, hogy a hómarót odafent viszonylag keveset vettük elő, mert iszonyúan sokat evett. Viszont volt számtalan nyeles buldózerünk. A katonák azokat a csapásokat, ahol elég volt egy nyom, azt folyamatosan tisztán tartották. Folyamatosan tiszták voltak az indító állványok fedezékei is. Minden olyan fedezék eelőtt el volt takarítva a hó, ahol lényeges volt. Ahol meg nem, ott úgy voltunk vele, hogy szedje fel, aki szétszórta. Képzeld el, hogy mikor mindez tavasszal elolvadt, kinyílt a hegyen a hóvirág. Valami védett fajta volt, amit később a parancsnokunk a katonákkal locsoltatott, ha szárazabb volt az idő. Viszont mikor kinyíltak a virágok, akkor szinte kaszálni lehetett. Ha mindez a Nőnap idején van, akkor nagy boltot lehetett volna vele csinálni, de mi május végén nem nagyon tudtunk mit kezdeni a rengeteg virággal.

Volt egy bájos sztorim a hótakarítással kapcsolatban. Készültségi szolgálatban voltunk, én az ügyeletes tiszt, a politikai helyettesünk meg az ügyeletes parancsnok. Mivel nagyon ráértek a katonák, bezengtem nekik, hogy van egy jó hírem és egy rossz. A rosszat kérték először, elmondtam nekik, hogy neki kell esni havat takarítani. "És mi a jó?" Az, hogy van hó bőven.

Na lapátolgattak egyre fogyó megyőződéssel, mígnem egyszer deputációt köldtek a polh-hoz. Az meg maximális empátiával mondta nekik, hogy hogyan lehet megúszni a hólapátolást. Persze a katonáknak felcsillant a szeme, mire ment a javaslat, hogy álljatok sorban az úton, és kezdjétek el vizelni a havat, az meg majd elolvad. Persze nem tetszett az ötlet, el is kezdtek zúgolódni, hogy annyit nem lehet pisálni. Erre végül megkapták, hogy akkor nincs mese, marad a lapát.

Tehát mi a nagyja havat inkább letapostuk, azért is volt az, hogy nálunk nagyon sokáig tartott, mire elolvadt.