Ezért szegődtek el máshoz dolgozni, hogy megélhessenek.

Ez alatt azt értsd, hogy olyan személyhez, aki ilyen jobbágytelken 'ült', azaz nem a 'földesúr'=uraság számára. Azaz megélni 'elég volt' egy-egy tehetősebb jobbágy számára dolgozni. Persze ez a hétköznapi megélhetés, a tény, hogy dolgozni kellett, ez attól változatlan.

A gond a termelőeszközök fejletlenségével volt, azzal, hogy jelentősen ki voltak téve az időjárás, éghajlati tényezők változásának, s amúgy is alacsonyabb volt az átlagéletkor, felhalmozni kevesebb idő volt, a nagy gyermekszám a betegségek, stb. miatt magas gyermekhalandóság miatt azt a keveset is tovább osztotta, a termelőeszközök ugyanakkor gyorsan elhasználódtak, elavultak. (állatokról nem is beszélve, ott más kockázatok - pl. járvány, élelmezés feltételeinek egy-egy évben való rosszabbodása, stb. - is voltak,)

Azaz maguk az életkörülmények voltak 'keservesek', s akkor már mutatkozott az is, hogy pusztán a föld a maga termelőerejével már nem képes eltartani (értsd jól eltartani) olyan méretű populációt, ami a török megszállás vége utáni demográfiai robbanás teremtett. Tőke hiányában nem volt ipar (itt ne a modern nagyiparra gondolj még, hanem az iparszerű termelésre, s azokra a termékekre, mely nagy sorozatban való előállítása tartósan nagy jövedelmet, így felhalmozást, gyarapodást okozhatott volna. Volt itt szó az állattartás boom-járól a jászok szerencséjéről a jogállásukból eredő kedvező lehetőségükról ennek kihasználásában).

Mindettől függetlenül a falun élő lakosság döntő hányada jobbágyként élt 1740-ben. 

De olvashatsz tanulmányokat arról is, hogy miként alakult egy-egy faluközösségben a zsellérek száma, s milyen hatásokra.