Callie Creative Commons License 2006.02.07 0 0 3102
  v> c III.

 

Tanulságok:


  1. A relativitáselmélet – a specrel – kereteibe elméletileg szabályosan belefér a c fölé gyorsulás.

    Tehát az olyan állítások, hogy „semmilyen test nem érheti el és nem szárnyalhatja túl a c-t” vagy „a hatások és az információ terjedésének maximális sebessége c” stb. nem tartoznak a relativitáselmélet lényegéhez. Sem a két kiinduló posztulátum nem tartalmaz ilyet, sem a Lorentz-kovariancia; és nem is szükségszerű következményük.

    Miért van mégis a köztudatban mindez? Hát ezt nem nekem kell magyaráznom. Ha én tartanék relativitáselméleti kurzust, hangsúlyosan belevenném a tárgyaltakat. Valószínűleg azért alakult így, mert az első és legjobban kikutatott erőtér, az elektromágneses esetén a nyugalmi tömeg éppen nem változik, mivel a Lorentz-erő merőleges a világvonalra. Ott tényleg végtelenné válik a tömeg és elérhetetlen a c.

  2. Egy fontos probléma természetesen fennáll: ismert, hogy ha van egy c-nél gyorsabban mozgó objektum, és valamilyen hatást közvetít, akkor lehet olyan másik inerciarendszert találni, amiben az ok-okozat sorrendje megfordul. Igy ez paradox helyzethez vezet.

    Az ok-okozat sorrendjének megfordíthatatlansága (nevezzük most OKSOR-nak) erős filozófiai és metatudományos elv. Látjuk, hogy a relativitáselmélet, a Lorentz-kovariancia követelményét beleértve, természetes módon tartalmazhat olyan jelenségeket, amik megsérthetik. Ha ez valakinek nagyon nem tetszik, és ki akarja zárni – akkor fogja az OKSOR elvet, és hozzátoldja a relativitáselmélet kiinduló posztulátumaihoz. (Esetleg nem mondja ki, hogy az ok-okozat érdekében teszi.) Ekkor szokták úgy indítani a relativitáselmélet tárgyalását, hogy pl:

    - „A tapasztalat szerint a kölcsönhatások terjedési sebességének létezik maximális értéke, ez a c fénysebesség......Nyilvánvaló az is, hogy a fénysebességnél nagyobb sebességű test nem létezhet, mert ha létezne, akkor olyan kölcsönhatást valósíthatna meg, amely a fénysebességnél gyorsabban terjed.” (Sailer Kornél: Relativitáselmélet jegyzet, a neten elérhető)

    - Vagy a Landau: Elméleti Fizika II: ugyanezek elmondása után még:”A relativitási elvnek és a kölcsönhatás véges terjedési sebességének egyesítését Einstein-féle relativitási elvnek nevezzük.....és a rá épülő mechanikát relativisztikus mechanikának”

    Pedig ez nem a relativisztikus mechanika kiindulópontja, hanem plusz hozzátoldott feltétel, ezt Einstein 905-ös munkájának hívni történetileg is téves.

Ez a fajta tárgyalás válhatott aztán olyan dogmává, amit lépten-nyomon idéznek az

ismeretterjesztő művek és jó feladány lehet egy tévés kvízműsorban; azonban félrevezető.

Fontos látni, hogy ilyen hozzátoldásra matematikailag nincs szükség. Egy, a fizikán kívüli szemponthoz (az OKSORhoz) való ragaszkodás beépítését jelenti. Megváltoztatja az eredeti elmélet kereteit, leszűkíti.

Amennyire belelátok, a kvantumtérelméletek kialakításakor is explicit ilyen szellemben jártak el. Tehát a kvantumfizikát nem az eredeti, hanem a leszűkített relativitáselmélettel házasították össze.Talán ezért is van, hogy a nemlokális jelenségek annyira feszegetik a kvantumfizika kereteit; esetleg ki fog derülni, hogy bele sem férnek.

 

3.  Hátra van még az a kérdés, hogy a természetben megvalósulhatnak-e olyan erőterek, amelyekben a testek elérhetik vagy akár meghaladhatják a c-t.

Valószínűleg ez a legfontosabb kérdés; később visszatérünk rá.


Előzmény: Callie (3101)