Orbánnak vége és Gyurcsánynak is csak néhány napja maradt
2006. február 3. 16:38
Eltelt ismét egy év és minden politikus számot adott arról vagyonnyilatkozatában, hogy mennyivel is gyarapodott tavaly óta. Miután mindenki alaposan átnézte a másik kincseinek listáját, elkezdõdött az ilyenkor szokásos utánaszámolás és számonkérés. A Fidesz elnökével szemben már el is indult a vagyonnyilatkozati eljárás, a miniszterelnöknek pedig egyelõre csak arról kell nyilatkoznia, módosít-e vagyonnyilatkozatán.
Orbán Viktor ellen a stop.hu fõszerkesztõje kezdeményezte az eljárást, mert szerinte az ellenzéki pártvezetõ 2001 és 2005 közötti bevallásában nem a valóságnak megfelelõen tüntette fel lakása nagyságát (valószínûleg nem pozitív irányba tért el a valós mérettõl). Jelenleg a XII. kerületi ház éppen felújítás alatt áll. Ezért addig amíg a munkálatok folynak, egy alig 211 négyzetméteres kis hajlékban húzza meg magát családjával a volt miniszterelnök. Orbán Viktort a mentelmi bizottság jövõ szerdán zárt ülésen hallgatja meg .
A mentelmi bizottság elnöke szerint az Orbán Viktor és házastársa vagyonával összefüggõ nyilatkozatokból és közlésekbõl megállapítható, hogy a pártelnök vagyona a budai villa növekedésével jelentõsen gyarapodott. Hozzátette: a törvény kizárja, hogy a bizottság elnöke határozzon arról, hogy ez a növekedés lakótérnek minõsül-e, valamint hogy Orbán Viktor és házastársa jövedelmébõl alátámasztható-e ez a gyarapodás.
Gyurcsány Ferenc sem áll túl fényesen, neki öt napon belül kell nyilatkoznia arról: megalapozottnak tartja-e az ellene benyújtott beadványt, és arról is, hogy változtat-e vagyonnyilatkozatán. A miniszterelnök nyilatkozatát a gondola.hu fõmunkatársa támadta meg.
Eljárás akkor indulhat a kormányfõ ellen, ha vitatja a vagyonnyilatkozati eljárás kezdeményezõjének állításait, vagy nem tesz eleget a bizottsági elnök felkérésének.
http://www.penzcentrum.hu/cikkek.php?i=1001155