Még egy hozzászólás a morálhoz:

 

Sok (volt) kollégám nevében mondhatom, hogy ha nem bíztunk volna a technikában, és magunkban, akkor nagy baj lett volna. Soha nem kérdőjeleztem meg, hogy a technika mire képes. Az volt a fő kérdés, MI mire vagyunk képesek vele.

Ne hasonlítgassuk össze a ultramodern fegyverekkel. Csak megjegyzem, hogy az orosz nem volt hülye, a technika paraméterei arra amire kitalálták arra tökéletes volt. És nem egy lérak osztály vívta volna meg a III. vh-t. Egy rendszer szerves részét képezte a MIR-től az űrben egészen a volgográdi rt századig.

Ennek is voltak gyengeségei (Mathias Rust). Ere is volt megoldás (vizikukucs).

Hülyeség az ilyen típusú technikát kiragadni a rendszeréből.

Ez a baj a Mistrállal is, nincs igazából rendszerben használva.

 

Én úgy kezdtem a főiskolát, hogy tudtam mi és hol leszek, tudtam mire készülök, és ennek rendeltem alá mindent. Nem azzal küzdöttem mint a maiak, hogy elkezdi a főiskolát, és mire végez már 3 fegyvernemet szüntettek meg közben.

Amikor kikerültem a főiskoláról, tudtam, hogy mit fogok csinálni, és hittem magamban, hogy képes vagyok felkészülni a legrövidebb idő alatt a készültségi szolgálat ellátására. Nálunk ez volt a csúcs. Arra készültem, hogy kijutok lövészetre, mindent megtanultam akkor, hogy kimehessek.  A rendszerváltás, az élethelyzet nem tette lehetővé sajnos. Érdekes, hogy nem akartam volna háborút, inkább béke párti vagyok.

De mindíg hittem (hittünk) benne, hogy amit teszünk és amivel tesszük, az megkérdőjelezhetetlen.

Ezek pedig a katona legnagyobb erényei.

 

A társadalom ezt várja (kellene, hogy elvárja) a katonáitól, a maximális lojalitást, és önfeláldozást. Valahol ezt hívják hivatás tudatnak.

 

Az az érdekes, hogy volt olyan sorkatonám, nem is kevés, akinek szintén ez volt a felfogása. Mindent megtanult amit csak kellett, mert tudta, hogy ezzel szolgálhatja a legjobban a szülőföldjét.