KSH: 47 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy év alatt
Már 7,3 százalékos a munkanélküliség – A Fidesz szerint van megoldás
2006. január 26. 9:20
MNO
A 2005. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 916 ezer, a munkanélkülieké 310 ezer fő volt, ez 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. A foglalkoztatottak száma szinten maradt, a munkanélkülieké viszont mintegy egyötöddel volt magasabb az előző évinél – jelenti a KSH. A Fidesz állítja: a munkanélküliség ellen jó gyógyszer lehet az általuk javasolt tb-járulékcsökkentés.
A 2005. IV. negyedévi időszak átlagában a 15–74 éves népesség 54,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ezen belül a munkavállalási korúak esetében a mutató 65,2 százaléknak felelt meg. A IV. negyedévi 3 millió 916 ezres foglalkoztatotti létszám 46 ezer fővel haladta meg az első negyedévit, és hasonló volt, mint egy évvel korábban – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett jelentésében.
A munkanélküliek száma a vizsgált időszakban 310 ezer fő volt, 47 ezer fővel több, mint 2004 azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 7,3 százaléknak felelt meg. (Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő novemberben: EU-15: 7,6, EU-25: 8,4, Magyarország: 7,0 százalék.)
A munkanélküliek 21,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,1 százalék, szemben az előző évi 16,8 százalékkal.
A munkanélküliek 47,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez az érték 1,7 százalékponttal magasabb a tavalyi értéknél. 2005-ben a gazdasági aktivitás intenzitása némileg nőtt (53,8 százalékról 54,7 százalékra).
Éves átlagban 3902 ezer fő minősült foglalkoztatottnak, míg 304 ezren aktívan álláskereső munkanélküliként jelentek meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak száma szinten maradt, a munkanélkülieké viszont mintegy egyötöddel volt magasabb az előző évinél.
A Statisztikai Hivatal felmérésében munkanélkülinek természetesen nem az számít, aki nem dolgozik, hanem aki emellett a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, „a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd”.