..

Egy adalék a SZAHARA elsivatagosodásához ( ezen a vonalon is érdemes vizsgálódni):

My name is László Almásy
Az angol beteg versenyfutásai

A zsadányi és törökszentmiklósi Almásyak családjában nem az Oscar-díjas film, Az angol beteg fôszereplôje, László volt az elsô nemzetközi hírnevet szerzett utazó, felfedezô. Édesapja, Almásy György a század elején jónev? Ázsia-utazó hírében állt, és az Isszik-kul medencéjének, valamint a Tien-san hegységnek volt a szerelmese (akárcsak a kirgíz író, Csingiz Ajtmatov, akinek jónéhány kötete forog közkézen mifelénk, magyar és román nyelven egyaránt). Az öreg Almásynak két útleírása is megjelent: Utazásom orosz Turkesztánba (1901) és Vándorutam Ázsia szívébe (1903). Elsô ázsiai útjára zoológiai gy?jtés céljából utazott, a második során (1906) Kína földrajzi, földtani, meteorológiai, néprajzi és gazdasági viszonyait tanulmányozta. Különösen érdekelte a kirgíz népm?vészet: a nálunk fôleg Ajtmatov regényeibôl, elbeszéléseibôl ismert földön gy?jtött anyagát a budapesti Néprajzi Múzeum ôrzi. Vonzotta a Duna deltája is: megfigyeléseit ma is fontosnak tartja a szakirodalom. Almásy György 1933-ban halt meg, abban az évben, amikor fia, Almásy László felfedezi a szaharai Uveinat-hegység barlangfestményeit.


Almásy László - akárcsak apja - színes egyéniség volt. Már gyerekkorában szerelmes lett a technikába: mindenekelôtt a gépkocsi és a repülôgép iránt érdeklôdött szenvedélyesen. Bernstein-ben született, Kôszegen végezte a középiskolát, de érettségi vizsgáját már egy angliai magánintézetben tette le. Alig volt 17 éves, amikor megszerezte pilótajogosítványát - 19 évesen saját szerelés? gépével repül; az elsô világháborúban többször is kitüntették bátorságáért. A húszas években kipróbálja a "földi repülést is": autóversenyzô lesz, és a Steyr Werke szombathelyi képviselôjeként túrakocsival a világon elsôként hajt fel a Nílus mentén Szudánba. A húszas évek végén már híres szafari-szervezô hírében állt: a Steyr Werke gépkocsijait vitte próbajáratra a Szaharába. Ekkor jegyzi el magát a Szaharával. A harmincas évek elején nemzetközi expedíciókat vezet a Líbiai sivatagba - a világon elsôként vet be sivatagi felderítésre könny? sportrepülôgépeket. Egyiptomi kormányszolgálatban felbecsülhetetlen érték? térképezési munkálatokat végez. Egyiptom sokat köszönhet Almásynak: ô tette le az egyiptomi polgári repülés alapjait; 1932-ben megalapítja az Al-Maza repülôteret, amelynek ô lesz késôbb az instruktora is. [/size1]


És akkor jön a csúcs: az 1933. évi expedíció, amely megindítja ôt a sziklarajz-kutatás terén. Újra felfedezi az elt?ntnek hitt Zurzura oázist, és az Uveinat-hegységben rábukkan az úszó, vadászó harcosokat ábrázoló barlangfestményekre.


Az 1933-as év nemcsak e felfedezés miatt volt fontos csomópontja Almásy László életének, hanem azért is, mert egy akkoriban még ismeretlen tevésosztagos tiszt, Brenans fôhadnagy éppen ebben az évben hatol be a Tasszili hegység egyik mély, eddig ismeretlen kanyonjába, és fedezi fel azoknak a sziklafestményeknek a százait, amelyek a Szahara elsivatagosodása nyolcezer évének történéseit idézték fel. Brenans felfedezéseinek Henri Lhote expedíciója (1956) hozta meg az ötvenes években a halhatatlanságot (magyarul is megjelent 1977-ben a Sziklafestmények a Szaharában). Brenans és Lhote szerencséje az volt, hogy egy olyan évtizedben indult "sziklarajz-vadászatra", amikor Európában már felfedezték az Altamira festményeivel vetekedô Lascaux-i barlangot (1940) és általános érdeklôdés fogadott minden új sziklavésetet, barlangrajzot. Azt is mondhatnánk: a világ az ötvenes években már valósággal leste, mikor bukkan fel újabb, a történelem elôtti kultúrák létét bizonyító barlang-, illetve sziklarajz.


[size1]A szerencsés körülményeknek, és persze nem utolsósorban Henri Lhote- nak köszönhetô tehát az, hogy amíg Brenans 1933-as felfedezései világhír?ek lettek, addig az Almásyé - feledésbe merültek. Ha Almásynak is lett volna egy olyan pályatársa, aki jó két évtizeddel a felfedezés után, egy immár modern világban újra reflektorfénybe állítja az általa felfedezett barlangfestményeket, akkor ma lényegesen könnyebben találnának hiteles adatokat az Almásy László munkássága iránt érdeklôdôk.


Egy másik tényezô is közrejátszott abban, hogy Almásy László neve lecsúszott a két fentemlített pályatárs neve mellôl. Elôször is az, hogy a második világháború - mely mindhármuk életében változást hozott - egymással szemben álló seregekben találta ôket. Brenans és Lhote a szövetségesek tevésalakulataiban harcoltak (Lhote az ahaggari arab-francia alakulathoz került), míg Almásy László a német hadseregben szolgált, és Rommel - a második világháború egyik legnagyobb hadvezére - megbecsült tanácsadója és felderítôje volt. Tevékenységéért a háború végén perbe fogták, de 1946-ban felmentették: a Rommel mellett kifejtett munkásságát szigorúan katonai szolgálatnak minôsítették. 1951-ben váratlanul megérkezik az elismerés: ôt nevezik ki a kairói Sivatag Intézet (Desert Institute) igazgatójává! Itt van hát a nagy nemzetközi elismerés! De milyen a sors: alig néhány napig élvezhette csak sikerét, ugyanis március 22-én tragikus hirtelenséggel meghal Salzburgban. A Brenans-sal és Lhote-tal folytatott versenyfutásnak ily módon vége szakadt. Brenans és Lhote neve mellôl hosszú évtizedekig lekerül Almásy neve, pontosabban a kilencvenes évek végéig, amikor az Oscar-díjas film, Az angol beteg fôszereplôjeként újra ráirányult a világ figyelme.


1935-ben felkereste a magyarábokat is, a 16. században Egyiptom déli felébe települt immár sötétbôr? magyar törzset (Asszuán, Magyarárti szigete, stb.)


Nevét ma is fellelheti az érdeklôdô Afrika térképén: a Dzsebel Almásy (Almásy-hegy) neki állít örök emléket. Két útleírása - Autóval Szudánba (1928) és Az ismeretlen Szahara (1935) - érdekes, színes olvasmány.


Almásy László 1895-ben született és 56 éves korában, 1951-ben hunyt el: ekkor fejezôdött be az a versenyfutás, amelyet a felhôk között és a földön, sivatagban és Rommel hadseregében, emberekkel és a szaharai homokviharokkal vívott.


Európa egyetlen olyan nemesi származású, kortárs utazó-kutatóval számolhat, akinek színes életpályája, sokoldalúsága és felfedezéseinek fontossága vetekedik az Almásyéval: egy másik magyarról, Nopcsa Ferencrôl, a Jókai féle "Fatia Negra-unokáról", az erdélyi dinoszauruszok valamint Albánia felfedezôjérôl van szó ("colourful and eccentric baron Franz Nopcsa" - Palaeobiology, 1990), aki éppen abban az évben (1933) lôtte fôbe magát Bécsben, amikor Almásy László - akárcsak az Oscar-díjas filmben, Az angol betegben - magánkívül az örömtôl rohan ki az Uveinat-hegység barlangjából és messzirôl kiabálja társainak: gyertek gyorsan! Valami csodálatosat fedeztem fel!


Szabó Csaba