Köszi, hogy itt jártál!! És köszi az ajánlót is, feltétlen utánanézek, -olvasok!

Amúgy én is szurokolok az ilyen önjelölt világmegváltó(k)nak, mint ez a Bartos Csaba. Azt önmagában is tudom értékelni, akiben van spiritusz, a kérdés csak az, hogy ezt az energiát mennyire helyesen, jól "aknázza ki". Kérdés persze, hogy mi egyáltalán a helyes, mi a jó... Ez is filozófia, nem is kicsit. Mondjuk konstruktív jellegre gondoltam, mint méltányolandó út. A tényleges, tettekben megnyilvánuló rombolás még soha nem tudott "építeni" igazán. Cioran, aki a '30-as években a Vasgárda egyik szószólója, szellemi vezéralakja volt, és a rombolás kultuszát éltette, még ő is megbánta a nézeteit később (életének mintegy utolsó 2/3 részében), ahogy gondolkodott, amilyen kijelentéseket tett megtagadta és egész életében nyomasztotta a múltja. Persze a rombolás nem egyenlő a tagadással. Lehet filozófiát, (élet)szemléletet a tagadásra alapozni. Ezzel viszont semmi gondom... (Hiszen erre épült a "számomra szimpatikus Cioran" gondolatai, de ugye az összes "krízisfilozófus", többek között Schopenhuer, a korai Nietzsche gondolatai is...) De a zavaros ideológiai szósszal leöntött öncélú gyűlölködéssel semmilyen módon nem tudok azonosulni. Bartos Csaba vehemens és sarkos kiszólásai, "kiáltásai" jobban szólnak őróla, sajátmagáról, mint amiről beszélni akarna: világról, társadalomról, emberekről.