Namost igazad van, nem kell nagy szavakat puffogtatni, a szó büntetőjogi értelmében ez persze nem hazaárulás.
Hogy viszont a köztiosztviselői jogállással nem fér össze, meg külön a jegybanktörvény által előírt szereppel sem, az is fix.
Annak ellenére, hogy az általam feltételezett cél megvalósult-e vagy nem. Ez bizony az árnyékállam, annak talán a nemzeti érdekeket legnyilvánvalóbban sértő megnyilvánulása mindeddig, hangsúlyozom, azért, mert egy utólagos értékelés arról, hogy "jobb lett volna, ha szankcionálnak" semmilyen más érdemi célra nem irányulhat, mint a magyar pénzügyi rendszer elleni támadásra, vélhetően politikai okból.
Előidézendő azt a végzetes, kilátástalannak feltüntethető csődállapotot, melyet az Orbán elnök úr a mutatók többségének tanúbizonysága ellenére meglehetősen konokul vizionál.
Függetlenül a kísérlet sikerétől vagy kudarcától. Hogy egykét ilyen Járai és egyéb mnb-s megjegyzéstől nem rendült meg az államkötvénypiac, az önmagában a magyar nemzeti bank komolytalanságának bizonyítéka.
Nem kívánnám falhoz állítani, de bizony egy impeachment-eljárást vagy egy köztársasági elnöki intést bizony Járai és sleppje tekintetében indokoltnak tartanék. Meg a felmentésüket is. Ebben a helyzetben, amikor senki nem ad a láthatólag politikamotivált szövegükre, egy ilyen lépés inkább stabilizálna, mint nyugtalanságot keltene.