A többiek nevében nem nyilatkozom, mindössze annyit állítok, és állítottam mindeddig a percig, hogy a legtöbb kommunista diktátor (van kivétel) és a konkrét fasiszta diktátor (Pinochet) között az a hasonlóság, hogy mindnyájan sokakat öltek meg, és megszüntették a demokratikus intézményeket (vagy legalább nem engedték azokat létrejönni), és az a különbség, hogy Pinochet uralma alatt javult a gazdasági helyzet, a kommunista diktátorok alatt pedig nem. Azaz a szegények helyzete is, hosszú távon. Ezzel szemben a baloldali populista (bár többnyire valóban demokratikus) vezetők, mint Allende, és még inkább a kommunista diktátorok, mint Fidel, legfeljebb ideig-óráig értek el bármi javulást, hosszú távon romlott alattuk a helyzet.
Tehát Pinochetről lehet valami jót is mondani, Fidelről semmit. (Vannak kommunista diktátorok is, akikről jót is lehet mondani, de konkrétan Latin-Amerikában nincsenek ilyenek.)
Azt egy percig sem tagadtam, hogy Pinochetről rosszat is lehet mondani, sőt még a pozitívumait (gazdasági javulás) sem misztifikáltam túl, hisz pl. Szingapúr vagy Dél-Korea, meg Tajvan diktátorai ebben is sokkal sikeresebbek voltak.
A kommunista hatalomátvétel veszélye meg igenis csökkenti Pinochet bűnét, hiszen a kommunista hatalomátvételnél - mint azt már fentiekben, azt hiszem, nem minden meggyőzőerő nélkül kifejtettem - még a Pinochet-puccs is jobb volt, a három- vagy négyezer halottjával.