Azért látom, hogy itt az olvtársak - MAXVAL-tól kezdve Showtimes-on keresztül kavkazig, sőt, még talán Bögöyig is - milyen jól egyetértenek abban, hogy fegyver kizárólag a kapitalista rend feltétlen híveinek kezébe való - no és az se baj, ha a az a kéz csöpög a vértől, ha bűzlő totális diktatúra, ha fasisztoid jellegű: majd elfordítjuk a fejünket és befogjuk az orrunkat. Nnem igazán szalonképes ez a Pinochet, hiszen mi itt MAXVAL-tól kezdve Showtimes-on t Bögöyig éjt nappallá téve mindig a demokráciáról, a demokratikus választások fontosságáról papolunk, sőt, ordítunk, de hát azért ha valahol meginog a kapitalizmus, akkor bizony oda kell csapni, ekkor nem számít, hogy a megdöntött kormány demokratikus úton került hatalomra. Tehát nem igazán szalonképes Pinochet, de értünk tette, amit tett és MAXVAL, showtimes, kavkaz és Bögöy legfeljebb majd kezet mos, miután parolázik Pinochettel, aztán el van felejtve a dolog. Hiszen a derék tábornok helyettünk tette meg, hogy a felfegyverzett munkásokat - akik ugye komcsik - agyonverte. És akkor fellélegez itt nagy, megnyugvással teli sóhajjal MAXVAL, Showtimes, kavkaz és Bögöy és egymásnak csapdossák amerika módra a tenyerüket: lemészárolták őket öcsém, ez jó munka volt! Azok amúgy is csak komcsik voltak, nem emberek.
MAXVAL barátom emellett megállapítja: "Moldova kommunista. Tehát elfogult. E műve ezért szart sem ér."
Mondja ezt az a MAXVAL, aki soha, egy pillanatig nem titkolta, hogy a kapitalista rend megingathatatlan híve és a "kommunizmus" megveszekedett ellensége, s aki a "kommunizmusról", annak általa vélt képviselőiről - s ebbe a kategóriába nála nagyon sokan beleférnek - a gyűlölet legmagasabb hőfokán beszél. Megállapítása tehát nyilván tárgyszerű és elfogulatlan.