Nehéz ügy a pszichikai helyzetünk.

Albert Györgyi, Bartos Csaba (és sokan mások ) nem választhatnak abban, hogy milyenek, mint ahogy mi sem választhatnánk azt, hogy olyanok legyünk mint ők (megjátszani persze lehet). Számukra egy rettenetes dolog, hogy ettől az állapottól szenvednek, míg mi nem szenvedünk (illetve nem nagyon) a saját helyzetünktől. Egy tanult és értelmes pszichés betegnek talán mégnagyobb szenvedés, hogy helyzetével tisztában van, és reményt sem lát (nem is nagyon van).

Ez éppen úgy nem etikai dolog, mint ahogy a púposság vagy a gyomorrák nem az - van és kész, elég nagy gond ez nekik. Azt a legnaívabb dolog hinni, hogy a viselkedésünk és a vele kapcsolatos szubjektív megéléseink egyszerű elhatározás kérdése.  Ugyanilyen végtelenül naív hit az indexes hittérítők munkája is, amikor a vallási emóciókat recionális döntés kérdésének tekintik,  az ilyen hit hiányát pedig erkölcsi deffektusnak - bűnnek. (viszont ha megjátssza valaki, azt "törekvés"-nek tudják be)

Nemrég hallottam (nem emléxem hol) egy érdekes történetet, hogy egy hindu család hogyan élte meg a családjában előforduló nehéz esetet:

Az elbeszélő Indiában járt, és egy családnál vont vendég. Figyelmes lett egy családtagra, aki egyértelműen igen súlyos elmebeteg volt, és úgy is viselkedett. A család mégis úgy bánt vele, mintha semmi különös nem lenne, tisztelettel és figyelemmel beszéltek vele, segítették.
Az elbeszélő megkérdezte a családfőt, hogy miként van ez?

Ő elmondta, hogy ennek a fiának a karmája ilyen, és ebben az életében ezt a nagyon súlyos vezeklést vállalta magára. Az ilyen súlyosan vezeklő ember szentnek számít, és a család kiváltsága az, hogy egy vezeklővel egy fedél alatt élhetnek nap mint nap.

Mégcsak nem is sugallanám a fenti történettel azt, hogy valami különös értéknek (egyáltalán: értéknek) "kellene" tekintenünk a pszichés vagy a szomatikus problémákat, de a magam számára járható megközelítésnek érzem az ilyen jelenségek, az ilyen emberek elviseléséhez .. a magam mások iránti dühét, elutasítását, a magam szenvedését csökkentem ezzel. Végül is A.GY. vagy B.CS szavai csak szavak, a szenvedésük pedig igazi szenvedés. Minket pedig egyik sem kötelez semmire.