Érdekes amit írsz...

Ha akarásról beszélünk, akkor részemről max arról lehet szó, hogy azt akarnám, szeretném, ha tényleg olyan lenne kettőnk minden, mint korábban. azért írtam, hogy ha ezek után akar valamit, akkor neki kell egy nagyobb lépést tennie, olyat, amiből számomra egyértelmű, hogy ő akar és tenni is képes ezért.

Örülök annak is, hogy  agyerekemmel jól megvannak, hogy kölcsönösen elfogadják egymást, de csak ezért nem akarok semmi olyat, amit ő nem akar. Nekem soha nem ment a taktikázás, mert nem tartom egyenes dolognak, bár lehet, hogy célravezetőbb. Most pl.

írt egy sms-t, hogy meglátogatna a napokban. Nem válaszoltam, mert én nem szeretnék vele így most, a jelen helyzetben találkozni. Nem akarom megbántani sem és -most bizony igazad lesz- azért minden szálat elvágni sem akarok. Egyenlőre nem, ameddig teljes mértékben ki nem alakul a véleményem kettőnkről, hogy mit is akarok. Ugyanakkor azt IS szeretném, ha érezné, most már nem járkálhat csak úgy ki be az életembe, hogy igenis tudja, hogy már nem vagyok teljsen az övé, hogy saját élet kialakításán fáradozom. Na erre most akkor hogy reagáljak?

 

Abban van valami, hogy a férfiak ma már lassan elvesztik a férfiúi mivoltukat, nem úgy cselekednek, ahogy igazából nekik is jó lenne. Tényleg lehet, hogy már olyat várok, ami tulképp nincs is..

 

Egyébként honnan tudod, hogy rám csak alkalmi kapcsolatok várhatnak? Elméletileg persze, azt a legkönnyebb beszerezni, de egyetlen porcikám sem kívánna ilyet. tuti nem is fogok ilyenbe lépni. Bizti!

Szerelem van köztünk? nem tudom, én már olyan régen nem voltam szerelmes, de most úgy érzem nem. Nem vagyok szerelmes.

Tudod az a furcsa ellenben, hogy mikor mi elkezdtünk ismerkedni én már akkor biztos voltam benne, hogy nagyon szuperjól ellennénk egymással. Valahogy ez elég hamar átjött nekem. Ő csodálkozott a legjobban és utólag ő is beismerte, hogy igazam volt anno. Most meg azt érzem, hogy nagyon jó páros lehetnénk egymás számára, csak ő még erre nem áll készen. Szerintem. Értem, hogy mit mondasz, hogy biztosítsam őt arról, hogy itt vagyok és én vagyok a biglove, de egész egyszerűen most ott tartok, hogy már nem bírom kimondani a számon, nem emelkedik a kezem. Nekem most egy baromi nagy, és egyértelmű akaratot kell ahhoz látnom rajta, hogy egyáltalán odáig eljussak, hogy megpróbáljak vele hosszabb távban is gondolkodni.

Jól mondom? vagy nem? vagy már össze-vissza beszélek?

Egyébként Te férfi vagy? (már csak azért kérdem, hogy te férfi szemmel nézed a dolgot?)